Bemutatták az új iPhone-t: jön a 3GS

Vágólapra másolva!
IPhone 3GS névre hallgat az Apple mobiljának legújabb változata, amely gyorsabb, mint az elődje, jobban fényképez, és már videót is vesz fel. Az Apple notebookjait is megújította, már 13 hüvelykes méretben is elérhető a legerősebb hordozható modell.
Vágólapra másolva!

Az Apple semmit nem változtatott az iPhone külsején, belül viszont sok minden megváltozott. A 3GS nevében az S a sebességre (speed) utal: a készülék ugyanis erősebb, gyorsabb processzort kapott elődjénél. A telefon beépített kameráján is javítottak, amely immár 3 megapixeles, és a fényképező szoftvere is okosabb, mint eddig.

A telefon autofókusz-funkciót is kapott, és a képernyő megérintésével lehet neki jelezni, hová állítsa az élességet, de menet közben változtatható a fehéregyensúly is. Emellett a fényképező immár makró módot is tud, és a gyenge fényviszonyokhoz is van egy üzemmódja.

Az előzetes várakozásoknak megfelelően a telefon vesz fel videót is 30 FPS sebességgel, VGA felbontásban. A felvételekből 1 perces részleteket lehet közvetlenül e-mailezni, MMS-ezni, vagy a videomegosztókra feltölteni. A multimédiás üzenetküldés is régi, furcsa hiányossága volt az iPhone-nak, ennek elérhetősége a mobilszolgáltatóktól függ: az USA-ban például egyelőre nem lehet majd MMS-ezni az új telefonról sem. A készülékbe újonnan került bele a hangvezérlés funkció, amely nem csak a tárcsázáshoz, de a zenelejátszó vezérléséhez is használható, és - az iPod Shuffle-hoz hasonlóan - a 3GS is hangosan megmondja, milyen zeneszám szól éppen.

Az új iPhone-ba egy digitális iránytű is került, ami akkor segítheti ki a felhasználót, ha olyan terepen van, ahol nem lehet GPS-szel tájékozódni. Az új változatot 16 és 32 gigabájt memóriával dobja piacra az Apple, Magyarországon július 9-től lehet majd megvásárolni a modellt. A drágább változat ára 299, az olcsóbbé 199 dollár (körülbelül 62, illetve 41 ezer forint), míg a tavaly bemutatott iPhone 3G-t már 99 dolláros áron haza lehet vinni az USA-ban.

Száz újítás a frissített szoftverben

A jelenlegi modell tulajdonosai is használhatják majd azokat az új funkciókat, amelyeket az iPhone 3.0-s szoftvere kínál. Ezt június 17-től lehet majd letölteni, és, mint a bemutatón elhangzott, 100 újítás került bele az előző verzióhoz képest. A telefonhoz - végre - lehet autós navigációs szoftvert is használni, amelyet első körben a TomTom mutatott be: a gyártó tapadókorongos autós tartót is készített a telefonhoz. Úgy tudjuk, hogy az idehaza közkedvelt, magyar fejlesztésű iGo is elkészült már az iPhone-ra, amelyet minden bizonnyal szintén a 3.0-s szoftverrel lehet majd birtokba venni.

Forrás: Apple
Videó, MMS, hangvezérlés, iránytű az új modellben

A 3.0-s iPhone-szoftver újdonsága a szintén régóta hiányolt copy-paste funkció, de a telefon támogatja az undo-t (visszavonás) is, és a Google Maps térképeket a fejlesztők már más alkalmazásokba is beágyazhatják. A hazai felhasználóknak jó hír, hogy a Safari böngésző már tudni fog benne magyarul, és magyar kiosztású qwerty-billentyűzeten lehet majd benne gépelni. A telefon virtuális billentyűzete immár a szélesebb változatban, panoráma nézetben is használható lesz az e-mailek, üzenetek és jegyzetek írásához.

Az új iPhone-szoftverrel a telefonokat lehet majd használni külső modemként (tethering) akár Bluetoothon, akár USB-n keresztül a számítógépre csatlakoztatva, és a mobilon ugyanolyan univerzális, mindenben - az alkalmazásokban is - kereső Spotlight kereső lesz, mint az "asztali" Mac OS X-ben. Az új szoftver a mobil lopása esetén is segíti a felhasználót: a MobileMe webes alkalmazáscsomag előfizetői egy weboldalon keresztül megnézhetik, hol van az iPhone, ha annak nyoma veszett, és a távolból törölhetik is annak teljes tartalmát, vagy üzenetet küldhetnek rá, hogy milyen számon értesítse őket a megtaláló. Ha a telefon megkerült, akkor az iTunes segítségével keresztül lehet rajta mindent visszaállítani.

Ahogy az szokott lenni, az új iPhone-szoftvert a telefonra ingyen, az iPod Touchokra pedig pénzért lehet majd letölteni.

Többet megy akkuról a MacBook Pro

Nem sokáig tűrte az Apple, hogy a régi külsővel rendelkező, ám új technológiával felszerelt fehér MacBook legyen a cég legjobb ajánlata. A cég Worldwide Developers Conference (WWDC) rendezvényén új verziót jelentettek be az összes Apple notebookból. A soha le nem merülő, borzasztó kapacitású akkumulátorokat kedvelő neonomádoknak fél évet kellett arra várni, hogy a januári Apple-misén bemutatott lapos cellákkal és intelligens töltőáramkörrel felszerelt telepek megérkezzenek az összes hordozható gépbe. Mától kezdve a 15 hüvelykes kijelzővel szerelt legkisebb MacBook Pro is a hosszabb élettartamot ígérő, ám a felhasználó által nem cserélhető akkumulátorokkal vásárolható meg. Megújult a kijelző is, az új panel színtere hatvan százalékkal nagyobb, azaz több színt képes megjeleníteni, aminek a HD filmek rajongói valamint a fotósok biztosan örülnek majd. Az utóbbi csoportot célozta meg az Apple egy másik újdonnsággal is, az ExpressCard bővítőhelyet egy SD-kártyaolvasó váltja fel, lehetővé téve a fotók gyorsabb felmásolását.

Valamivel olcsóbb és kicsivel gyorsabbak is lesznek az új MacBook Prók: a 2299 dollárba - azaz 474 ezer forintba - kerülő csúcsmodellben 2,8 gigahertzes Intel processzor dolgozik, 500 gigabájtnyi merevlemez felel az adatok tárolásáért és két videokártya között válthat a felhasználó. A legkisebb modellben csak a 9400M-es Nvidia videokártya található meg, proceszora 2,53 gigahertzes, viszont csak 1699 dollárba kerül.

Jobban megéri MacBookot venni

Frissült az alumínium Unibody gépházzal rendelkező MacBook is, ami mától kezdve csatlakozik a MacBook Pro családhoz. A gépen feltűn a nagy sebességű műveleteket lehetővé tevő Firewire 800-as csatlakozó. Emellett a januárban bemutatott technológiával készülő akkumulátor, nagyobb színterű kijelző, SD-kártyaolvasó és LED háttérvilágítású billentyűzet is került az olcsóbb Apple laptopokba. Az gépeket bejelentő Apple alelnök, Phil Schiller szerint az összes Pro gép hét órát képes működni a nem cserélhető, hatalmas akkukkal.

Forrás: [origo]
MacBook Pro már 13 hüvelykes méretben is

A frissítések után a legkisebb megvásárolható 13 hüvelykes MacBook Pro a 2,26 gigahertzes processzorral, két gigabájt memóriával, 160 gigabájtos merevlemezzel és Nvidia 9400M grafikus maggal felszerelt verzió lesz. Ez a gép kétszáz dollárral drágább a fehér, műanyag házas MacBooknál, de az új felszereltség indokolja a különbséget. A legkevesebbet a cég leghordozhatóbb gépe, az Air változott, a masina nagyobb órajelű processzort kap, az új készülékeknek 1800 megahertzen fog dobogni a szíve, illetve jelentősen leárazták a szupervékony laptopokat. Mától a legolcsóbb Airt már 1699 dollárért hazavihető a könnyű, ám perifériákkal szegényesen ellátott utazós laptopra vágyó vásárló.

Ősszel jön az olcsó OS X

Nincs Apple rendezvény a konkurens operációs rendszerek piszkálása nélkül, ezt a szerepet idén Bertrand Serlet, a cég szoftverfejlesztésért felelős igazgatóhelyettese vállalta magára. Serlet kijelentette - ami mindenkinek gyanússá vált mostanra - hogy a megbukott, majd mondandóját azzal folytatta, hogy az ősszel érkező Windows 7 is csak a Vista egy változata. A Microsoft próbálkozásaival szemben a szeptembertől 29 dolláros rendkívül alacsony áron megvásárolható Snow Leopard rendszernek már az elődjét is szerethették a felhasználók - folytatta az igazgatóhelyettes.

Forrás: [origo]
A kínai karaktereket a touchpadre lehet rajzolni

Az új Mac operációs rendszer nem a frissítéseiről lesz híres, sokkal inkább a létező alkalmazások gyorsabb, jobb működése fogja adhatja el. Serlet szerint jelentősen gyorsultak az olyan egyszerű, mindennapi műveletek, mint a képnézegetés vagy a PDF olvasás. Sebesebben fogja a rendszer beépített, Mail nevű levelezője mozgatni és keresni az üzeneteket, valamint a böngészés is gördülékenyebb lesz a mai nappal letölthetővé tett Safari 4-el. Az egyetlen igazán látványos újdonság a kínai karakterek bevitele lesz a szeptemberben megjelenő operációs rendszerben, a felhasználók a tapipadra rajzolhatják az írásjeleket, a rendszer pedig felismeri azokat. Igaz, ez a frissítés hazánkban valószínűleg keveseket érint. Az eddig soha nem látott alacsony árat is az igazi újítások hiánya indokolhatja, bár ezt Serlet úgy fogalmazta meg, hogy szeretnék, ha mindenki frissítene szeptemberben a Snow Leopardra.

Egy ponton engednie kellett az Apple-nek a felhasználóknak, ez pedig ironikus módon pont a Microsoft technológiákkal való együttműködés. A Snow Leopard levelezőprogramja, az iCal naptárszoftver valamint az Address Book címjegyzék együtt fog működni a Microsoft Exchange szerverekkel, így az otthoni Mac laptopok már munkába is elkísérhetik gazdáikat.