Ugyanúgy néz ki, fekete vagy fehér színben lehet kapni, drágább, viszont gyorsabb, okosabb, és már videózásra és autós navigációra is használható lesz. Mától kapható Magyarországon a legújabb iPhone: a premieren jártunk.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static6.origos.hu/i/0907/20090731iphone3gs12.jpg)
Az elsőket is papírmunka várta
Pár tucatnyi ember várakozott pénteken reggel kilenc óra előtt a MOM Park bevásárlóközponban található T-Pont előtt: a T-Mobile itt kezdte meg az országban először az iPhone 3G S árusítását. Az első vásárlónak, egy fiatal fiúnak a kötelező papírmunkát követően Winkler János, a mobilcég vezérigazgatója személyesen gratulált a készülékhez, és a kötelező közös fotózkodás sem maradt el. Mire mi röviden meginterjúvoltuk a srácot, mát meglátszott rajta a több órás, hajnal óta tartó várkozás: a fiú ugyanis jóval a többieket megelőzve, hajnali fél ötre érkezett az üzlet elé. Pedig nem is akart minden áron első lenni, csak abban szeretett volna biztos lenni, hogy jut neki a készülékből. A kettes számú sorbanálló jóval később, hat óra körül érkezett, de mint azt a T-Mobile képviselőitől megtudtuk, a boltban már tegnap este nyolckor készen álltak, hátha felbukkan valaki.
Az üzlet előtt 71 sorszámot osztottak ki a hostessek, amíg mi is ott voltunk, és a nyitást megelőző sajtótájékoztatón Winkler János elmondta: a T-Mobile-nak körülbelül egy hétre elegendő készüléke van raktáron. Ugyan pontos számokat senki nem közölhetett, de az üzletben is biztosítottak minket arról, hogy aki most sorban áll, biztosan kap a 3G S-ből. Az árusításba ma délelőtt 11-kor száll be a Budafoki úti T-Pont (a 103-107. szám alatt), az Aréna Plazában található üzlet, és a T-Pontok nyolc vidéki városban (Szeged, Kecskemét, Nyíregyháza, Debrecen, Pécs, Veszprém, Székesfehérvár és Kaposvár). A Twitteren is terjedő pletykák szerint első szállítmánnyal 800 darab készülék érkezett az országba, és ebből 160-at kapott a MOM Parkban található T-Pont.
Mit kell tudni az új iPhone-ról?
A premier előtt a T-Mobile sajtótájékoztatón mutatta be az új készüléket, amelynek legfontosabb paramétereit már jól ismerjük, de azért nem árt az ismétlés. Az Apple semmit nem változtatott a legújabb modell külsején az előzőhöz képest: az újdonságok mind a telefon burkolata alatt rejlenek, és csupán a név végére biggyesztett S betű utal rájuk. Az S pedig azt jelenti, Speed: a mobil ugyanis gyorsabb processzort kapott elődjénél. Hogy mennyivel gyorsabbat, azt a gyártó nem árulta el, a mobil június elején tartott bemutatóján csupán százalékos összehasonlításban, színes grafikonokkal demonstrálta, hogy az új modell mennyivel veri teljesítményben az elődjét.
![Fotó: Tuba Zoltán [origo] Fotó: Tuba Zoltán [origo]](http://static1.origos.hu/i/0907/20090731iphone3gs6.jpg)
Winkler János a 001-es vásárlóval
A készüléket hazánkban is forgalmazó T-Mobile holland leánycége azonban nem volt ilyen diszkrét: a cég weboldalán a mobil ismertetőjébe kerek perec odaírták, hogy abban bizony 600 megahertzes processzor dolgozik 256 megabájt RAM-mal, ami bizony jelentős ugrás a az elődök 412 megahertzes CPU-ja és 128 megás memóriájához képest - számolt be róla az Engadget. Az új készülék nem csak ebben jobb: grafikus chipje, a PowerVR SGX már az OpenGL ES 2.0 szabványt támogatja, ami azt jelenti, hogy az átlagos mobilokhoz képest sokkal fejlettebb 3G-s grafikát és effekteket képes megjeleníteni, szebb textúrákkal, gazdagabb effektekkel - ami az eddigieknél jóval szebb játékokkal is kecsegtet.
Az Apple a processzor mellett a telefon 3G-s képességein is javított. Az S-es modellel már 7,2 megabit/másodperces letöltési sebesség érhető el, a telefon beépített memóriája - a felhasználó számára rendelkezésre álló tárhely - pedig az eddigi 8 és 16 gigabájtról 16 és 32 gigabájtra nőtt. A mobilt nem csak a hozzá rendelkezésre álló több ezernyi letölthető szoftver tette népszerűvé, a felhasználók előszeretettel fényképeztek is vele - noha az iPhone a piacon lévő, hasonló árfekvésű készülékekhez képest gyenge, 2 megapixeles, autofókuszos kamerával rendelkezett.
![Fotó: Tuba Zoltán [origo] Fotó: Tuba Zoltán [origo]](http://static7.origos.hu/i/0907/20090731iphone3gs5.jpg)
Az elsők között: várakozók a T-Pont előtt
A 3G S fejlesztői a mobilos fotózás megszállottaira is gondoltak, és 3,2 megapixelesre javították a telefon kamerájának felbontását. Ami ennél fontosabb, a készülék fotós szoftvere is okosabb lett, immár van benne makró mód, és a kijelzőn érintéssel állítható, hogy hová fókuszáljon, vagy hová mérjen fényt a készülék. A korábbi iPhone-változatok videofelvétel készítésére sem voltak képesek, amit a gyártó a 3G S-ben oldott meg először. Az új modell 30 képkocka/másodperces sebességgel vesz fel videót, VGA felbontásban, amit akár vágni és MMS-ezni is lehet.
Végre jöhet a navigáció
A beépített GPS-szel rendelkező 3G-s modell megjelenése után sokan várták, hogy mikor lesz elérhető autós navigációs szoftver a telefonra, amely így már nem csak egy mobiltelefon és egy iPod, hanem egy teljes értékű navigátor képességeit is egyesítené magában. Nos, erre is egészen a 3G S modell megjelentetésééig kellett várni, a sima 3G-re ugyanis nem készült a PNA-készülékeken, vagy akár a Nokiákon megszokott, lépésről lépésre navigáló, az útvonalat szükség esetén újratervezni képes szoftver. Az első ilyen alkalmazást a TomTom mutatta be, amely egy autós tartót is kihozott a készülékhez, azonban a Kelet-Európát is magában foglaló térképet még nem.
A hazai iPhone-felhasználóknak minden bizonnyal a Nav N Go iPhone-os iGO 8 szoftvere lesz a kedvence, amelyről úgy tudjuk, már gyakorlatilag készen van, csupán az Apple jóváhagyására vár, hogy bekerülhessen az App Store-ba, a letölthető alkalmazások közé. A szoftverről már hetekkel ezelőtt kikerültek az első bemutató videók a fejlesztőcégtől, így nagyjából megismerkedhettünk annak szolgáltatásaival. A nagy fényerejű, könnyen kezelhető, viszonylag nagyméretű érintőképernyő, úgy tűnik, kiválóan alkalmassá teszi majd a 3G S-t az autós navigálásra. A fejlesztők beépített digitális iránytűvel is ellátták a telefont, hogy az ott is használható legyen valamire a navigálásnál, ahol nem áll rendelkezésre más, csak papírtérkép.
Előzetes a mobilis iGO 8-ról
Mint kiderült, a nagyobb teljesítménynek van egy árnyoldala is: a készülék érzékeny a túl magas, vagy túl alacsony hőmérsékletre, ezért a fejlesztők egy hőmérővel is ellátták a 3G S-t. A mobil figyelmeztet rá, ha túlmelegedett: a gyártó specifikációi szerint -20 és +45 celsius fok közötti hőmérsékleten használható, de az Apple.com oldalon is közzétett dokumentum arra kéri a felhasználókat, hogy lehetőleg 0 és 35 fok közötti hőmérsékleten használják a készüléket. A túlmelegedéshez egyébként az vezethet, ha sokáig futtatunk egy hardverigényes alkalmazást, vagy ha például bekapcsolva felejtjük a kamerát: telefonálni azért még lehet a készülékkel egy átlagos kánikulai napon.
"Az Apple tiszteli a legjobban a vevőit"
A hazai T-Mobile vezére hétvégi iPhone-os: a munkához egy hagyományos okostelefont használ. Amikor a bemutatón Winkler Jánostól megkérdeztük, milyen telefon van nála, egy Nokia E71-est húzott elő a zsebéből. "Nekem kell a billentyűzet, kényelmes e-mailezés, sms-ezés lehetősége" - magyarázta, mondván, szerinte az iPhone inkább a multimédiás-internetes telefonok kategóriájába tartozik, míg neki a munka során a Blackberry-hez hasonló üzleti készülékre van szüksége. "De természetesen most is van nálam egy iPhone" - biztosított róla minket Winkler, aki elsősorban netezésre és videózásra használja a készüléket a szabadidejében.
![Fotó: Tuba Zoltán [origo] Fotó: Tuba Zoltán [origo]](http://static9.origos.hu/i/0907/20090731iphone3gs7.jpg)
Egy hétre elég a készlet
A T-Mobile vezetője szerint az Apple-mobil sikerének titka a felhasználói felületben rejlik. "Nagyon jó a user interface, ha jól tudom, a megjelentetés előtt két évig tesztelték, hogy mit szeretnek az emberek, és mit nem. Zseniális ez az induló oldal, ahol kint vannak az alkalmazások ikonjai, ami arra csábít, hogy netezz, YouTube-ozz. Ha ugyanezt más telefonon akarom megtenni, akkor azért be kell menni a menübe, nem ilyen egyszerű. Nagyon szeretem benne, ahogy az egész felület átalakul internetessé, borzalmasan egyszerűvé teszi a használatot."
Winkler János szerint az iPhone nagy hatást gyakorol a mobilpiacra. "Egy kutatásunk szerint az iPhone-felhasználók több mint 97 százaléka internetezik, ezt egyetlen más készülék tulajdonosairól sem mondhatjuk el. A többi gyártó is érzi, mennyire erős ez az eszköz, megpróbálják lemásolni, de egyelőre senkinek nem sikerült száz százalékig, szerintem azért, mert az Apple mindenkinél jobban tiszteli az ügyfeleit. De előbb-utóbb sikerülni fog más gyártóknak is, s akkor ez a kategória nem lesz teljesen az Apple-é, többen osztoznak majd rajta."
A sokak által várva várt Android, a Google nyílt forráskódú operációs rendszere Winkler szerint egyelőre nem vetélytársa az iPhone-nak, amiben a mobilgyártók is ludasak. "Évekbe telik, mire eldől, komoly versenytárs lesz-e az Android. De én látom a nyitást az Apple-nél is, ezt az App Store jelenti számomra, és a szabad alkalmazásfejlesztés. A készülékgyártók viszont nem arról híresek, hogy borzasztóan be tudnak gyorsulni. Világos volt, hogy ha valamit várnak az emberek a telefonjukra, akkor az a kényelmes e-mailezés képessége és ezt is végül egy RIM nevű egykori garázscég csinálta meg, amely ráadásul a mai napig él és virul, nem kebelezte be semelyik nagy gyártó." Az Androidra visszatérve azt azért megkérdeztük, támogatja-e majd a T-Mobile itthon is az ilyen készülékeket, s azt a választ kaptuk, "hogyne, tervezzük!"
És hogy miért érdemes 3G S-t venni? Winkler János szerint az új modell megnövekedett sebessége egyértelműen érezhető a használat során, és a hazai vásárlóknak komoly vonzerő lehet a teljes értékű navigáció is - no meg az eddiginél jóval nagyobb tárkapacitás.
Árak és elérhetőség
Az új, 3GS modell érezhetően drágább lesz az előd 3G típusnál, a legolcsóbban 16 gigabájtos változata vihető el, ezért az egyetlen hazai forgalmazónál, a T-Mobile-nál két év hűséget vállaló előfizetőknek 18 990 forintot kell kifizetniük a legdrágább, 17 690 forintos, ezért viszont 600 perc beszélgetést, 400 darab sms-t, és 4 gigabájt adatforgalmat tartalmazó díjcsomag választása esetén. Egy év hűséget választva ugyanilyen konstrukcióban 84 990 forintba kerül az új iPhone.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static5.origos.hu/i/0907/20090727iphoneara.jpg)
iPhone 3G S árak a T-Mobile oldaláról
Az olcsóbb, 4990 forintos havidíjú Ikon 200-as csomagot (200 perc, 100 darab sms, 1 gigabájt adatforgalom) választóknak legalább 98 990 forintot kell kifizetniük két év hűséggel, feleekkora vállalás esetén az ár 124 990 forintra emelkedik. A köztes, 10 300 forintos havidíjú Ikon 400-as díjcsomag (400 perc, 200 darab sms, 2 gigabájt adatforgalom) kiválasztása esetén a készülék két év hűséggel 62 990 forintba, egy évvel 106 990 forintba kerül. A legtöbb pénzt a 32 gigabájtos csúcsmodellre vágyóknak kell otthagyniuk a pénztárnál, ez a legolcsóbb díjcsomag esetén 151 990 forintba kerül, a legdrágábbal pedig 44 990 forintba két év hűséggel. Az árakról részletesen a T-Mobile oldalán lehet tájékozódni.
Váltás iPhone 3G-ről 3G S-re
A T-Mobile külön kedvezményt kínál azoknak, akik hűségnyilatkozat aláírása mellett az elmúlt időben fizettek elő iPhone 3G-t tartalmazó csomagra. Normál esetben, ha az előfizető a hűségidő lejárta előtt szeretne kiszállni a szerződésből, kötbért kell fizessen. Ezt az összeget csökkenti számottevően a szolgáltató annak, aki az újabb Apple-modellre szeretne váltani. A kedvezmény mértéke függ a szerződéskötés idejétől, a díjcsomagtól, a vállalt hűségidő hosszától és néhány további paramétertől, de a cég tájékoztatása szerint akár a tizedére is csökkenhet a fizetendő díj. Ezzel tehát több lesz a régi előfizető költsége annál, aki előzmény nélküli szerződést köt, valamint a hűségidő is újraindul, de ne feledjük, a korábbi telefon a birtokában marad.
Az [origo]-t kiadó Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt., egyúttal a T-Mobile tulajdonosa
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
Itt jön, ami letolja majd a plazmatévét a polcokról
Néhány milliméter vékony, a képe még a plazmatévéénél is szebb, viszont nem fogyaszt olyan sok áramot. Több millió forintos ára miatt egyelőre valódi luxuscikk az LCD és ...
Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor
Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
Gyártás előtt áll a tízmillió dolláros okosóra
Kisebb vagyonnak is beillő összeggel, tízmillió dollárral zárta a Kickstarter ötletoldalon indított gyűjtőkampányát a Pebble okosóra. Igazi sikerré azonban csak akkor ...
Hol van a pénz a Facebookban?
Nem alkalmas termékek eladására, mégis százmilliárd dollárt érhet a cég, amelyet a lájkok, az online maffiaháborúk és virtuális farmok tartanak el. A legnagyobb ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Bedőlni látszik az afgán wifiutópia
Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
Már olcsón is lehet 3D-tévéje
Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
Háborús készültség lesz a londoni olimpián
A második világháború óta nem volt akkora harckészültség a brit fővárosban, mint amilyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer ember ügyel majd a rendre ...
Notebookot vagy ultrabookot vegyek?
Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
Börtön járhat a facebookos önbíráskodásért
Könnyen megütheti a bokáját, aki nyilvánosan akar visszavágni a perverz leveleket küldözgetőknek. A magyar jogrendszer szerint akár a zaklatott is börtönbe kerülhet, de ...
Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera
A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?