Sms-ben osztanak élelmiszerjegyet

Vágólapra másolva!
Az ENSZ által kibocsátott élelmiszerjegyeket ezer Szíriában élő iraki menekült családnak nem a hagyományos, kinyomtatott módon, hanem sms-ben juttatják majd el egy kísérleti projekt keretében.
Vágólapra másolva!

A családok minden második hónapban jogosultak 15 euró értékű étkezési kuponra, amelyet kiválasztott voltokban lehet beváltani. A kísérleti projektben részt vevő menekülteknek a jövőben elektronikus úton juttatják el a jegyeket, a megoldás alkalmazásához azonban egy speciális SIM-kártyát is eljuttatnak hozzájuk.

Az ENSZ szóvivője az AFP hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy az élelmiszerjegyre jogosult menekültek mindegyike rendelkezik mobiltelefonnal, az sms-ben terjesztett kuponokkal pedig elkerülhető a hosszas sorbanállás a segélyelosztó központok előtt.