Százmilliós kárt okozott a T-Mobile-nak a rendszerhiba

Vágólapra másolva!
A T-Mobile-nak a két héttel ezelőtti hálózati akadozás mintegy 160 millió forint közvetlen kárt okozott, a teljes költség 700 millió forint, amiben már benne vannak a felhasználóknak adott ajándékpercek is - jelentette be Winkler János, a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese szerdán.
Vágólapra másolva!

Winkler az események kapcsán kifejtette, "nagyon kínos történet volt, nagy erőpróba egy szolgáltató számára". A cégvezető utalt a társaság korábbi nyilatkozataira, melyek szerint egy hibás szoftver feltöltése okozta a hálózati akadozást. A hiba kijavítása több órán keresztül tartott, a leállás nem volt teljes, a forgalom 28-30 százalékkal esett vissza.

Hangsúlyozta, hogy a cég mobilhálózata nem omlott össze, ám a hiba miatt sokan nem tudták használni a telefonjukat. Winkler úgy véli, a mobilos iparág minél inkább kezd összeolvadni az informatika világával, az ilyen jellegű hibák a szakértők szerint annál gyakrabban előfordulhatnak.Winkler János a Magyar Telekom éves teljesítményéről is nyilatkozott: elmondása szerint különösen a társaság lakossági üzletága teljesített jól. Ez a részleg 2009-ben vezetékes-mobil ajánlatokkal lépett piacra, megkezdte a nagy sebességű átvitelt biztosító optikai hálózatok építését, bár ezen az eredetileg tervezett 240 ezerhez képest az év végére csupán 160 ezer végpontot fognak elérni.

Ugyanakkor a cégvezető közölte, a kezdeti döcögő értékesítés jelentősen javult, jelenleg az eladások 6-8 százaléka ilyen típusú optikai hozzáférés, ami a nemzetközi 8-10 százalékhoz képest nem mondható rossznak. A vezetékes hangpiacon csökkenő kereslet mellett stabilizálta a részesedését a társaság, a vezetékes internet esetében enyhe növekedést ért el, a tévépiacon pedig nagyon jelentős javulás következett be - az IPTV-s ügyfelek száma 10-ről 60 ezerre bővült -, a mobilinternet-piacon pedig közel ötven százalékos részesedést birtokolnak. A társaságnak jelenleg 20,3 százalékos részesedése van a televíziós piacon, s 500 ezer előfizetővel most második a UPC után.

Az [origo]-t kiadó Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt., egyúttal a T-Mobile tulajdonosa.