A Microsoft várhatóan szeptemberben adja át a fejlesztőknek az új mobilos operációs rendszert, így legkorábban év végén jöhetnek ki az arra épülő készülékek.
A redmondi szoftvercég Barcelonában, a Mobile World Congress szakvásáron nem csak a Windows Mobile 6.5 javított változatát, a 6.6-ost mutatja majd be, de bejelenti a Windows Mobil 7 megjelentetésének időpontját is - állítja a Digitimes meg nem nevezett forrásaira hivatkozva.
Az új mobilos Windows megjelenése élénkítheti a feltörekvőben lévő okostelefon-piacot, azonban a jelenlegi szereplőkhöz képest a Microsoft van a legnagyobb hátrányban, mivel a 6.5-ös szoftver nem hozott kiemelkedő újításokat. A 7-es változatról egyelőre annyi szivárgott ki, hogy a Zune zenelejátszó grafikus felületéhez hasonló, teljesen átgondolt kezelőfelülete lesz, támogatni fogja majd a Zune-os zeneletöltéseket, csatlakozni lehet majd vele az Xbox Live hálózatra, és benne lesz a Silverlight támogatás is.
A Digitimes információi szerint a Microsoft szeptemberben adja majd át az új szoftvert tesztelésre mobilgyártó partnereinek, amelyek így az utolsó negyedévben hozhatják ki az első Windows Mobile 7-es modelleket. A jelentősebb dömpingre azonban csak 2011 elején lehet majd számítani. A szoftvercég először csak a Windows mobile angol nyelvű változatát és a fontosabb európai lokalizációkat jelenteti meg, az ázsiai piacon így idén még egész biztosan nem jöhet ki Windows Mobile 7-es telefon.
A cég a hírek szerint az Acer, az Asus, a Samsung, az LG és a Toshiba és a HTC együttműködését kérte az új platformra való fejlesztésekhez. A Samsung eközben saját mobilos operációs rendszert is megjelentet Bada néven, az LG pedig új okostelefonjai felét már Androiddal jelenteti meg.
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
Itt jön, ami letolja majd a plazmatévét a polcokról
Néhány milliméter vékony, a képe még a plazmatévéénél is szebb, viszont nem fogyaszt olyan sok áramot. Több millió forintos ára miatt egyelőre valódi luxuscikk az LCD és ...
Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor
Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
Gyártás előtt áll a tízmillió dolláros okosóra
Kisebb vagyonnak is beillő összeggel, tízmillió dollárral zárta a Kickstarter ötletoldalon indított gyűjtőkampányát a Pebble okosóra. Igazi sikerré azonban csak akkor ...
Hol van a pénz a Facebookban?
Nem alkalmas termékek eladására, mégis százmilliárd dollárt érhet a cég, amelyet a lájkok, az online maffiaháborúk és virtuális farmok tartanak el. A legnagyobb ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Bedőlni látszik az afgán wifiutópia
Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
Már olcsón is lehet 3D-tévéje
Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
Háborús készültség lesz a londoni olimpián
A második világháború óta nem volt akkora harckészültség a brit fővárosban, mint amilyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer ember ügyel majd a rendre ...
Notebookot vagy ultrabookot vegyek?
Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
Börtön járhat a facebookos önbíráskodásért
Könnyen megütheti a bokáját, aki nyilvánosan akar visszavágni a perverz leveleket küldözgetőknek. A magyar jogrendszer szerint akár a zaklatott is börtönbe kerülhet, de ...
Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera
A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?