Egyre több brit diák puskázik mobillal

Vágólapra másolva!
Egyre több középiskolás brit diák csal vizsgáin mobiltelefon vagy más high-tech eszköz segítségével.
Vágólapra másolva!

A brit állami vizsgafelügyelet (Ofqual) szerdán közzétett jelentése szerint 2009-ben 4415 középiskolás diákot kaptak csaláson Nagy-Britanniában a közép- (GCSE) és emelt (A-level) szintű érettségi vizsgákon, ami 6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Igaz, még a magasabb 2009-es szám is csupán 0,03 százaléka az összes vizsgázónak.

Megállapították azt is, hogy a legnagyobb gondot a tiltott tárgyak: jegyzetek, szótárak, mobiltelefonok és más hi-tech eszközök vizsgaterembe történő bevitele jelenti. Ezek közül mára első helyre kerültek a mobilok és más kommunikációs eszközök - mutatták ki. A másik nagy csalási terület a plágium, a másolás és az összedolgozás voltak. A csaláson kapott diákok egyharmadát figyelmeztették, közel felének pedig levontak a jegyéből. A többieket kizárták a vizsgafolyamat egy részéből vagy egészéből.