Rájöttek, miért idegesítő mobilozókat hallgatni

Vágólapra másolva!
Amerikai pszichológiai kutatók tudományos tanulmányt készítettek arról, hogy miért nagyon zavaró, ha a közelünkben valaki mobiltelefonon beszél.
Vágólapra másolva!


A Cornell Egyetem kutatói azt vizsgálták meg, vajon mitől irritáló a legtöbb ember számára az, amikor a közelben - például az irodában, buszon vagy az autóban - valakinek a mobiltelefonos csevejét kell végighallgatnia.

Idegesítőbb, ha csak az egyik felet halljuk

Lauren Emberson, a tanulmány egyik szerzője a Reutersnek úgy nyilatkozott, az emberek többségét sokkal jobban zavarja az, ha egy mobiltelefonáló embert kell hallgatniuk, mint amikor mondjuk mellettük két ember beszélget.

Előbbi esetben ugyanis csak a párbeszéd egyik felét lehet hallani, a vonal másik végén lévőnek kérdéseit vagy válaszait nem. Ez pedig sokkal jobban elvonja a figyelmet, és zavar a koncentrálásban, mint egy hagyományos párbeszéd.

Nehezebb nem figyelni

Emberson és kutatótársainak vizsgálatai szerint az olyan párbeszédek, melyekből csak az egyik felet halljuk, sokkal zavaróbbak, és nehezebb rájuk nem odafigyelni, ráadásul ilyenkor az emberek öntudatlanul is megpróbálják kitalálni, mit is mondhat a másik fél, ami még jobban elvonja figyelmüket egyéb dolguktól. Ez magyarázatot adhat arra, hogy az emberek többségét miért idegesíti az, ha a közelükben telefonálnak.

Világszerte jelenleg mintegy 4,6 milliárd ember rendelkezik mobiltelefonnal, ami nagyjából a népesség kétharmadának felel meg, azaz a világ nem elmaradott részein gyakorlatilag mindenki tapasztalhatja a jelenséget. A kutatók egyébként negyvenegy hallgató bevonásával készült tesztek során jutottak a fent bemutatott eredményekhez.

A sofőrt utasa beszélgetése is zavarhatja

A kísérletben részt vevőknek különböző feladatokat kellett megoldaniuk, miközben a közelükben mobiltelefonon beszélgettek - melyek során hol csak az egyik, hol mindkét felet hallhatták. A teszteredmények azt mutatták, hogy a diákok sokkal több hibát ejtettek, ha egy olyan párbeszéddel zavarták meg őket a munkában, amelynek csak egyik résztvevőjét hallhatták.

Ez egyben azt is jelezheti, hogy egy mobilos csevegés akkor is befolyásolhatja egy autó sofőrjét, ha ő maga nem, csupán egy utasa telefonál menet közben. A kutatók ennek a jelenségnek a további vizsgálatára szimulátoros tesztek elvégzését javasolják.