[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

[origo] techbázis > mobil

iPhone Google Szoftverbázis
Címkék:mobiltelefon,szoftver,okostelefon,multimédia,Windows Phone 7,Windows Mobile,Microsoft

Még korai volt temetni a mobilpiacon a Microsoftot

Vámosi Gergő|2010. 07. 28., 21:05|

Pár éve még arra lehetett számítani, hogy a Microsoft beismeri végleges vereségét a mobil operációs rendszerek piacán, ehhez képest azonban mostanra igencsak összekapták magukat. Mobiltelefon, közösségi kapcsolattartó eszköz, Zune zenelejátszó, játékgép és zsebre vágható Office-os munkaeszköz egyszerre próbál lenni a Windows Phone 7, sok ötletes megoldással, bár néhány kisebb hibával is. Az első tesztelőknek tetszett, de nem biztosak benne, hogy sikeres lehet a karcsonyra érkező új microsoftos mobilplatform, bár a virtuális billentyűzet állítólag ezen a legjobb.

Forrás: Engadget

Játékra még nem jó

JÁTSSZ ONLINE!

KORÁBBAN

Az első fejlesztők és újságírók július 18-án próbálhatták ki a Microsoft februárban bemutatott új mobilos operációs rendszerét, a Windows Phone 7-et. A redmondi szoftvercég egyelőre csak a Samsung és az LG által készített okostelefon-prototípusokon adta közre az új, az eddigi Windows Mobile-lal teljes egészében szakító szoftvert, amit az amerikai szaksajtó a Samsung "Taylor" fantázianevű készüléken vett szemügyre.

Az első kritikusok, ha nem is lelkesen, de elismerően nyilatkoztak arról, amit láttak. A Mobile Crunch, a CNet, a Wired és más nagyobb technológiai portálok újságírói is egyetértettek abban, hogy a Microsoft fejlesztői sikeresen öntötték korszerű formába a mára igen csak elavult Windows Mobile-t, és szinte minden újságíró, aki hozzájutott az ezt futtató készülékhez, talált benne olyan megoldásokat, amelyek elnyerték a tetszését. A vélemények igazán már csak abban a tekintetben oszlanak meg a Windows Phone 7-ről, hogy a platform mennyire lehet sikeres azok után, hogy az okostelefon-piacot egykor uraló Microsoft jelentős lemaradást próbál meg behozni ezzel a rendszerrel.

Ami a tesztkészüléket illeti, az csak annyiban árulkodott a majdani Windows Phone 7-es mobilokról, hogy egy gigahertzes Snapdragon processzora volt, ami az új platform minimuma lesz, és megtalálható volt rajta a majdan az új rendszer egyik védjegyének számító három kezelőgomb: egy vissza, egy Home és egy keresőgomb.

Sok lapoznivaló

A Windows Phone 7 legfontosabb újítása az a grafikus kezelőfelület, amit már év elején is megmutatott a Microsoft, de a használatát csak most próbálhatták ki az első tesztelők. A telefon kijelzőjén élő, animáló tile-ok, vagyis "csempék" (tulajdonképpen widgetek) jelenítik meg a legfontosabb funkciókat. A készülékre letöltött szoftvereket egy külön képernyőn, a PC-s Start menühöz hasonló listában jeleníti meg a mobilos szoftver, aminek viszont nem a legjobb a helykihasználása, és nagyon sok alkalmazásnál már zavaró lehet. A Windows Phone 7-ben ráadásul van ugyan beépített Bing webkereső, de univerzális (a mobilon levő tartalmakon is működő) kereső nincs.

Forrás: CNet
Zune-mobil: a zenelejátszó és zenebolt mindenkinek tetszett

A kockákra osztott, minimalista kezelőfelülettel, aminek a betűi és képei olyanok, mintha egy magazint lapozgatna az ember, több tesztelőnek is az volt a baja, hogy csak nagyon sok lapozgatás árán lehet eljutni a kívánt funkciókig. A Microsoft ráadásul nem is hagyja az egyes gyártóknak, hogy ezt átalakítsák, bár a HTC szeretné saját megoldásait is átvinni a windowsos telefonokra.

Csomópontokba rendezve

A kezelőfelület fő rendezőelve a Hub, vagyis csomópont, ami témák szerint rendezi össze és teszi elérhetővé a keresett tartalmakat. A telefonon van Emberek, Képek, Zene és Videó, Játék, Marketplace és Office hub. Az Emberek hub tölti be a telefonkönyv szerepét, ahol az ismerősök találhatók, a Facebook-frissítéseikkel, e-mailjeikkel és minden mással együtt. A Windows Phone 7 a Twittert és MySpace-t még nem támogatja, így az ezekről az oldalakról származó frissítések itt nem jeleníthetők meg.

A Zene és Videó csomópont tulajdonképpen egy Zune médialejátszót rejt, aminek a kezelése egy kicsit idegen lehet majd az európai felhasználók számára, mivel a Microsoft kütyüje csak az USA-ban terjedt el valamennyire, de erről elismerősen nyilatkoztak a tesztelők. Innen közvetlenül lehet zenéket is vásárolni a telefonra, de a Marketplace hub alatt is van zenebolt. Ez utóbbi online bolt viszont elsősorban a játékok és alkalmazások beszerzésére szolgál, ahol a Microsoft számos alkategória révén teszi átláthatóbbá a választékot. A Marketplace ugyanis minden kategóriában és alkategóriában megjeleníti a legfrissebb, legjobb, legtöbbet letöltött szoftverek toplistáját, így több szoftver kerül a felhasználó szeme elé.

A Játékok, vagyis Games hub a felhasználó Xbox Live fiókját teszi majd elérhetővé, ahol a mobiljátékok eredményeit is vezetni lehet. Egyelőre csak a játékosok adatlapját jeleníti meg ez a felület, a közös online versengést is lehetővé tévő szoftverekre még várni kell.

Jó levelező, gyors, de buta böngésző

A zenelejátszó mellett a legtöbb tesztelőnél a kamera kezelőfelülete is elismerést aratott, főleg azért, mert gyors, kényelmes előnézetet kínál az elkészített fotókról, bár a Taylor 5 megapixeles fényképezőjének képminőségét sokan gyengének ítélték (ami persze nem az operációs rendszerről árulkodik). Ami azonban mindenkit lenyűgözött, az a Windows Phone 7 virtuális billentyűzete. A kezelőfelülethez illően minimalista megjelenésű, ennél fogva kicsit jellegtelen qwerty-billentyűzetet a Mobile Crunch egyszerűen a legjobbnak ítélte a műfajban a kényelmes elrendezése és könnyű kezelhetősége miatt.

Forrás: Mobile Crunch
Ez lenne a legjobb mobilos billentyűzet?

A Windows Phone 7-nek fontos eleme a naptár és a levelező, amelyek természetesen könnyen összeköthetők az Exchange kiszolgálókkal, de bármilyen webes levelezőrendszerrel is. A mailklienst is kényelmesnek találták a tesztelők, amiben gyorsan lehet keresni és leválogatni az üzeneteket, könnyű törölni is benne. A szoftver azonban nem tökéletes: a különböző e-mail-fiókokat csak külön postaládában hajlandó kezelni, vagyis nem lehet egy helyre ömleszteni a különböző címekről érkező üzeneteket, és a mappák szinkronizálása sem tökéletes még benne.

A Microsoft új mobilböngészője is tetszetősre sikeredett a tesztelők szerint. A szoftver gyors, kényelmesen kezelhető, egyszerre maximum hat böngészőlapot tud megjeleníteni, viszont sem Flash, sem Silverlight támogatás nincs benne, és nem ismeri a HTML5 szabványt sem. Így a webes tartalmak megjelenítése terén jelentősen elmarad a konkurenciától, ami szinte érthetetlen így 2010 vége felé, főleg, hogy a Silverlight a Microsoft saját webes multimédiás platformja. A telefonon kapott Bing keresőszoftverrel és térképpel is elégedettek voltak az újságírók, viszont a hangfelismerő funkciója még nagyon rosszul működik.

Office-barát megoldások

A készülékeken Word és Excel fájlokat létrehozni és szerkeszteni is lehet, a PowerPoint prezentációkat viszont csak lejátszani és minimális mértékben szerkeszteni. Ezeknél talán hasznosabb lehet, hogy van rajta egy mobilos OneNote szoftver is, ami írásos és multimédiás jegyzetek készítését teszi lehetővé. Az operációs rendszer a webcímük beírása után meg tudja nyitni a weben a SharePointtal megosztott dokumentumokat. Mindezzel a Microsoft webes üzleti platformjának felhasználói járhatnak majd jól, a telefonok korábban bemutatott multimédiás funkciói ugyanis nem sokat árultak el abból, mire lesz jó a Windows Phone 7 az üzleti életben.

A Windows Phone 7 platform több szaklap szerint nem tipikus okostelefont eredményez, mivel nem az alkalmazások állnak a középpontjában. Ehelyett inkább feladatcentrikusan rendeződnek benne a lehetőségek, ami részben segíti a produktivitást, részben - a sok lapozgatás miatt - meg is nehezíti azt. Az azonban kétségtelen, hogy a Microsoft izgalmas, új színt visz vele a mobilpiacra, már csak az esélyei kétségesek. A cég egyelőre nem közölt árakat vagy további részleteket a tervezett készülékekről. A Wired 200-300 dollárra becsülte a kipróbált Samsung prototípushoz hasonló modell árát (40-60 ezer forint), amit remélhetőleg tartani is tudnak majd a gyártók.

[origo] címlapon»

Forrás: Prashant Chandra Újra támad a Matrjoska-laptop Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
    Forrás: Prashant Chandra Újra támad a Matrjoska-laptop Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
    Forrás: Prashant Chandra Újra támad a Matrjoska-laptop Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Így védheti meg gyerekét az interneten Gyermekböngészővel, Facebook-ellenőrrel és játékok elindítását is blokkoló tartalomszűrő szoftverrel lehet gyerekbaráttá tenni a számítógépet. Egy jól feltelepített PC-n ...
    Forrás: Malév virtual Az interneten tovább repül a Malév A Malév gépei péntektől már nem szállítanak utasokat, a cég járatait szimulátoron indító virtuális légitársaság azonban a téli menetrend alapján folytatja működését. A ...
    Forrás: AFP Óvja meg kütyüit a fagyhaláltól! A legdrágább okostelefon vagy laptop is tönkremehet, ha a mínusz tizenöt fokból a lakás melegébe cipeljük, sőt a pendrive-nak, hurcolós winchesternek is árthat a hideg. ...
    Fotó: Magócsi Márton [origo] Óvatos ígéret a Nokia új csúcstelefonja Csúcstechnológiai szobor, műanyagba öntött csoda a Nokia új okostelefonja, amelyen először fut Windows Phone 7 szoftver. A gyakorlatilag még üres szoftverbolt miatt ...
    Forrás: AFP/Jean-Philippe Ksiazek Hoz-e magyar netcenzúrát az ACTA-egyezmény? Nem értenek egyet egymással a hazai szakértők abban, hogy a csütörtökön Magyarország által is aláírt hamisítás elleni egyezmény életbe lépését követően lehetővé teszi-e ...
    Forrás: AFP/Jean-Philippe Ksiazek Hamis Anonymous fenyegette a Facebookot Kibertámadásokkal fejezi ki politikai álláspontját a több ezer taggal rendelkező, vezető nélküli hacktivista csoport. Az aktivistaszervezet amerikai minisztériumok és ...
  • Forrás: [origo]
    Matrac akció
    Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel.
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Fotókidolgozás
    AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható!
  • Forrás: [origo]
    [origo] állás
    Válogasson több ezer álláshirdetésünk között!
  • Forrás: [origo]
    Ajándékozzon minőségi italt!
    Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését.
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    2011 online galaktikus játéka!
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    ZooMumba
    Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!
  • Forrás: [origo]
    [origo] randi
    Találd meg az igazi szerelmet nálunk!
  • Forrás: [origo]
    Jövedelemkiesés
    biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére!
  • Forrás: [origo]
    [origo] autóapró
    Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Electrolux EOB 53202 X + EHS 60041 P beépíthető elektromos sütő + kerámia főzőlapteleszkópos sütősín, lágy ajtócsukódás, grill, légkeverés, a főzőlap elektronikus vezérléssel, bővíthető felülettel...
144 900 Ft

24 óra hírei

06:36Szájer éles hangú levélben osztotta ki Neelie Kroest
06:17Egyre több orvos adja utasításba a testmozgást
02:10Ellopott tyúkokat szimatolt ki Keri, a rendőrkutya

Legolvasottabb cikkek

hirdetés

Hirdetés

60
50
40
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
Forrás: MTI/Turcsi Gábor Mit bír el a jég? Félméteres jégvastagság kellett volna, hogy a jégre merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Elnézést kérek mindenkitől Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.

Szavazás

További adatok » Időjárás »

Utolsó link Impresszum Médiaajánlat Adatkezelési Szabályzat Az [origo] kiadója az Origo Zrt. © Minden jog fenntartva.