Az Oracle vádjai szerint a Google mobiltelefonokon használatos Android szoftvere sérti a cég által birtokolt Java technológiával kapcsolatos szabadalmakat és szerzői jogokat.
Az Oracle az év elején szerezte meg a honlapok mellett többek közt mobiltelefonos alkalmazások írására használt Java technológiát, amikor felvásárolta a Sun céget. A keresetet csütörtökön nyújtotta be az Oracle a Google ellen egy San Francisco-i kerületi bíróságon. A vád szerint a Google jogtalanul használta fel a Java technológiát a mobiltelefonokra szánt Android nevű operációs rendszerében.
Az Oracle keresete szerint a Google tudatosan, közvetlenül, és több alkalommal is megsértette a most már az Oracle tulajdonában lévő hét szabadalmát, amiért cserébe kártérítést, valamint az követelik, hogy a bíróság tiltsa meg a keresőcégnek a további jogsértéseket. Az Android szoftver első verziói még 2008-ban, azaz azt megelőzően készültek el, hogy az Oracle megvásárolta volna a Javát fejlesztő Sun Microsystemset. A technológiát manapság szinte minden más gyártó mobilkészülékében is meg lehet találni.
A Gartner elemzőcég szakértője a per kapcsán úgy nyilatkozott a Computerworldnek, hogy az Android szoftver egy Dalvik nevű szoftveres megoldáson alapul, amely bár hasonló a Javához, a Google saját fejlesztése. Ahhoz, hogy a Sun Javájában írt alkalmazást Androidon futtatni lehessen, a Dalvin-környezetben kell újrafordítani azt. A társaság elemzője szerint az Oracle-nek nehéz dolga lesz, ha be akarja bizonyítani szellemi tulajdonainak megsértését, így mindenképpen hosszan elhúzódó perre számít. A per meglepetésként érte az iparágat, mivel korábban épp a Sun volt a a cég, amely a szabadon használható programfejlesztési környezeteket támogatta.
[origo]
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
Itt jön, ami letolja majd a plazmatévét a polcokról
Néhány milliméter vékony, a képe még a plazmatévéénél is szebb, viszont nem fogyaszt olyan sok áramot. Több millió forintos ára miatt egyelőre valódi luxuscikk az LCD és ...
Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor
Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
Gyártás előtt áll a tízmillió dolláros okosóra
Kisebb vagyonnak is beillő összeggel, tízmillió dollárral zárta a Kickstarter ötletoldalon indított gyűjtőkampányát a Pebble okosóra. Igazi sikerré azonban csak akkor ...
Hol van a pénz a Facebookban?
Nem alkalmas termékek eladására, mégis százmilliárd dollárt érhet a cég, amelyet a lájkok, az online maffiaháborúk és virtuális farmok tartanak el. A legnagyobb ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Bedőlni látszik az afgán wifiutópia
Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
Már olcsón is lehet 3D-tévéje
Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
Háborús készültség lesz a londoni olimpián
A második világháború óta nem volt akkora harckészültség a brit fővárosban, mint amilyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer ember ügyel majd a rendre ...
Notebookot vagy ultrabookot vegyek?
Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
Börtön járhat a facebookos önbíráskodásért
Könnyen megütheti a bokáját, aki nyilvánosan akar visszavágni a perverz leveleket küldözgetőknek. A magyar jogrendszer szerint akár a zaklatott is börtönbe kerülhet, de ...
Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera
A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?