Új kommunikátort hoz ki a Nokia

Vágólapra másolva!
Új kommunikátorát mutatta be éves termékbemutató rendezvényén a finn mobilcég: az E7-es készülék már egy teljesen megújított Symbian operációs rendszert futtat, hogy versenyképes lehessen a termékeinek igen komoly konkurenciát jelentő Apple iPhone-jával, illetve a Google Android szoftverét használó okostelefonokkal.
Vágólapra másolva!

A Nokia World rendezvényen három új készüléket mutatott be a gyártó, melyek közül a legérdekesebb a cég új kommunikátora, az E7. Ez a felső kategóriás készülék 4 colos, vagyis 10,1 centiméteres OLED érintőképernyővel rendelkezik, ami ugyan a riválisoknál valamelyest kisebb, 640x480 pixeles felbontást használ, ám egy olyan technológiával is elláttak, amely kültéren is jó láthatóságot biztosít.

A telefon kijelzője alól egy könnyű gépelést biztosító teljes billentyűzet húzható elő, a hátoldalon pedig 12 megapixeles digitális fényképező kapott helyet, amelyben egyben 720p felbontású HD-videót is tud rögzíteni, és akár HDMI-csatlakozóval rendelkező tévékhez is csatlakoztatható, és ellátják a vállalati levelezőrendszerek használatához szükséges technológiákkal is. Kátyafüggetlen ára elég borsos, nettó 140 ezer forint körüli lesz.

Forrás: [origo]

Az E7-es kommunikátor egyébként az ismertebb formátumokban rögzített videofájlokkal is elboldogul, és a cég Symbian nevű mobiltelefonos operációs rendszerének új, teljesen újraírt, egyszerűbben kezelhető, és nagyobb tudású változatát használja majd, amit az iPhone-riválisnak szánt N8-as mobillal mutattak be nemrég. A finn gyártó még két érintőképernyős készüléket is bemutatott: a C6 és C7 modellek leginkább képernyőik méretében térnek el: előbbi 8,1, utóbbi 8,9 centiméteres átlójú AMOLED megjelenítőt használ, és mindkét telefon lehetővé teszi közösségi oldalak közvetlen elérését.