Androidos Playstation mobilt várnak a Sonytól

Vágólapra másolva!
Playstation márkájú mobillal lepheti meg a piacot a Sony Ericsson. A készüléken kicsúsztathaó billentyűzet helyett iránygombok és tapipad lesz.
Vágólapra másolva!

Az Engadget információi szerint még idén megjelenhet a Sony videojátékos mobiltelefonja. A készülék lelkét az androidos okostelefonok alapjának számító 1 gigahertzes Snapdragon chip adja majd, a kijelző pedig 3,7 vagy 4,1 colos lesz.

A játékokat a konzolok hajnalán kitalált négy iránybillentyűvel és a joysticket helyettesítő érintőfelülettel lehet majd irányítani. A kütyüblog tippjei szerint a Playstation játékoknak külön boltot nyitnak, nem az Android Marketről lehet majd beszerezni őket.

Mivel a telefont hivatalosan még nem jelentették be, így megjelenési ideje sincs. Az Engadget szerint a Playstation mobilt az Android karácsonyban béta állapotba lépő 3.0-s verziója fogja hajtani.