Nem lefutott még a Symbian és az Android harca

Vágólapra másolva!
Két évvel a megjelenése után a Google Android lassan beéri a piacot korábban uraló Symbian mobil operációs rendszert. Naponta háromszázezer új androidos készüléket kapcsolnak be - írta a Twitteren Andy Rubin, a rendszer fejlesztését vezető Google mérnök.
Vágólapra másolva!

A havi háromszázezer készülékes szám már nagyon közel van a kizárólag a Nokia készülékeken futó Symbian által hozott számokhoz. A Canalys piackutató cég szerint a júliustól szeptemberig terjedő időszakban napin 325 ezer új symbianos készüléket aktiváltak világszerte. A HTC, Motorola és Samsung vezette androidos gyártók pedig átlagosan 218 ezer készülékkel gyarapították a világ okostelefon készletét.

Fotó: Szabó Balázs [origo]
Az
N8-as csúcskészülék nem sikerült jó, de olcsóbb mobiljaival hódít a Nokia

Míg a Symbiannal még versenyben áll az Android, két másik vetélytársát, az Apple iOS-ét és a Blackberry-k operációs rendszerét már megelőzte népszerűségben. A Canalys szerint a verseny még korántsem lefutott, az elemzők szerint az olcsó okostelfonokat piacra dobó Nokia népszerűsége tovább fog növekedni a negyedik pénzügyi negyedévben.

A telefongyártók által ingyenesen használható Android operációs rendszert 2008 októberében adta ki a Google. Kezdetben csak fejlesztőknek tervezett, illetve az iPhone-al versenyző drága okostelefonokra került rá a szoftver, ám ma már olcsó 10-20 ezer forintos készülékeket is találunk a boltokban a Google rendszerével.