Félbehajtható tablettel győzné le az iPadet a Sony

Vágólapra másolva!
Két Google Android szoftvert futtató táblagépet dob piacra a Sony az idén: a gyártó egy hagyományos és egy félbehajtható kivitelű modellel száll versenybe az Apple iPadjével.
Vágólapra másolva!

A Sony hétfőn még csak a prototípusait mutatta be táblagépeinek, amelyeknek még végleges márkaneve sincs, csupán S1 és S2 néven hivatkozott rájuk a gyártó. Az S1-es modell az iPadhez hasonló, 9,4 colos képernyővel szerelt táblagép, míg az S2 egy gyökeresen eltérő, széthajtható kivitelű készülék, amelyet két darab 5,5 colos átlójú, szélesvásznú érintőképernyővel szerelnek fel, így egy óriási Nintendo DS-re hasonlít.

Ez utóbbi modell összecsukható kivitelének köszönhetően akár egy kabátzsebben is elfér, így könnyebben hordozható a hagyományos táblaszámítógépeknél. Ezt a modellt régi playstationös játékok újra kiadott példányainak futtatására is lehet majd használni. Mindkét modell a Google Android szoftverének 3.0-s változatát futtatja majd, és egyaránt képesek lesznek wifin és mobilinterneten keresztül kommunikálni. Az S1 belsejébe, a PC World értesülései szerint egy infravörös érzékelőt is beépítettek, így akár a tévé vagy hifitorony távirányítóját is képes lesz helyettesíteni.

Forrás: Sony

A Sony Qriocity nevű online zene-, és filmboltjának szolgáltatásai is elérhetőek lesznek az eszközökről, melyek tulajdonosai e-könyveket is vásárolhatnak majd. A vállalat tokiói sajtótájékoztatóján hétfőn csupán annyit közölt az eszközökről, hogy azok ősszel kerülnek majd világszerte a boltokba, premierjük pontos ideje, és várható áruk azonban még nem ismert. Ezen a linken egy rövid videón is meg lehet nézni a táblagépeket.