Üzemzavar miatt nem lehet belépni a Skype-ra

Vágólapra másolva!
Csütörtök délután komoly üzemzavar jelentkezett a Skype internettelefon rendszerében, emiatt sokan nem tudják használni a szolgáltatást. Az üzemeltetők egyelőre vizsgálják a hiba okát.
Vágólapra másolva!

Csütörtök délután elsőként a Twitteren érkeztek olyan felhasználói visszajelzések, hogy sok internetező számára nem érhetőek el sem a Skype telefonos szolgáltatásai, sem pedig a társaság honlapja.

Nem sokkal később hivatalos Twitter-csatornáján a cég arról számolt be, hogy bizonyos felhasználók nem tudnak csatlakozni a Skype-hoz, ám ennek az okát egyelőre vizsgálják. Fél három után nem sokkal a cég oldalán rövid ismertetőt publikáltak, amelyben azt a műveletet írják le a Skype üzemeltetői, amelyek elvégzése után újból lehet csatlakozni a nettelefonos rendszerbe windowsos PC-ről vagy Mac számítógépről egy konfigurációs fájl törlését követően. Háromnegyed háromkor a cég közölte, hogy kiderítették az üzemzavar okát, amelyre hamarosan javítást fognak kiadni.

A világ egyik legnépszerűbb internetes telefonszolgáltatását működtető cég felvásárlását május közepén jelentette be a Microsoft, amely 8,5 milliárd dollárt fizet majd a cégért, és saját termékeibe fogja beépíteni annak kommunikációs szolgáltatásait.