Szupergyors mobilnetet indít jövőre a T-Mobile

Tanuló laptoppal, gyors internet, 4G
Vágólapra másolva!
A T-Mobile október 7-én Budapest harmadán a 4G mobilszolgáltatás tesztüzemét indítja el, 2012 január elsejétől azonban beindítja a kereskedelmi szolgáltatást is. Ekkortól a cég negyven gigabájt adatforgalmat tartalmazó mobilnetes csomagot is kínál majd, Budapest egészét várhatóan a jövő évben fedik le a gyorsabb letöltési sebességet biztosító internettel.
Vágólapra másolva!

A mobilcég október 7-én nyolcvan bázisállomáson kezdi meg a 4G és LTE néven ismert, következő generációs internetszolgáltatást, amely jelenleg a cég nyolcvan bázisállomásán, Budapest területének harmadán, a III., IV., V., VI., VII., XII, és a XIII. kerületeinek bizonyos részein lesz elérhető. Az új generációs internet tipikusan hatvan megabit/mp körüli sebességet biztosít majd a felhasználóknak.

Chris Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a következő generációs internet bevezetéséhez nagyon fontos a tesztelés, az ügyfelek visszajelzései. A rendszer kipróbálására ötszáz felhasználót kérnek fel a cég internetet aktívan használó magánfelhasználói, illetve céges ügyfelei közül. Ezenfelül a tesztelésre a T-Mobile Facebook-oldalán is toborozni fognak felhasználókat. A tesztelőknek egy-egy díjmentes internetezést biztosító USB-s modemet ad majd a szolgáltató, és kérdőíveken kell majd beszámolniuk tapasztalataikról.

A jövő évben Budapestre koncentrálnak

A 4G szolgáltatás tesztelése jelenleg nyolcvan bázisállomáson érhető el, de ezek száma a tervek szerint az év végére, a kereskedelmi startig megháromszorozódik. Az LTE-hálózatra való átállás nemcsak a felhasználók kényelmét szolgálja, az új hálózattal könnyebben lehet majd lefedni a sűrűn és a gyéren lakott területeket is. A bővítés 2012-es első ütemében az a cél, hogy a főváros teljes területén elérhető legyen a szupergyors hálózat. A későbbiekben a felhasználói igények határozzák meg, hogy hol építi ki a Magyar Telekom a következő generációs hálózatot.

A Magyar Telekom olyan, a jelenleginél takarékosabb rádióeszközöket épít a mobiltornyaiba, amelyek egyaránt támogatják a 2G, 3G és LTE technológiákat is, így a lassú csere végén az egész országban elérhetővé válik az új hálózat. Ehhez azonban arra is szükség van, hogy újabb rádiófrekvenciákat lehessen használni, ezek használatára azonban csak a kormányzat rádiófrekvencia-tenderének lezárulta után lesz mód. A rendszer bevezetéséhez nem csupán a bázisállomások cseréjére van szükség, az adatok továbbítását végző gerinchálózatot is bővítenie kell a Magyar Telekomnak.

Január elsején lesz a 4G kereskedelmi startja

A hazai operátorok közül a T-Mobile jelentette be elsőként azt, hogy mikor indítja be a 4G kereskedelmi szolgáltatásait: 2012. január 1-jétől lesz elérhető. A csúcssebességű, 4G-alapú mobilinternet szolgáltatást a 2012 januárjában megjelenő Net&Roll 4G elnevezésű díjcsomaggal, és a technológiát támogató eszközről lehet majd igénybe venni. A díjcsomag havi 12 ezer forintba fog kerülni, és 40 gigabájtnyi adatforgalmat fog tartalmazni. A T-Mobile kínálatában jelenleg még nem találhatóak a 4G-t támogató készülékek, de a hálózat elindulásának idejére ezek is megjelennek majd, bár arra a társaság vezetői sem számítanak, hogy ezek nagy választékban lesznek hozzáférhetőek.

Az [origo]-t kiadó Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt., egyúttal a T-Mobile tulajdonosa.