Giorgio Armani mobiltelefont dob piacra

Vágólapra másolva!
A Samsung és Giorgio Armani friss megállapodásának első közös termékét az olasz divatdiktátor a napokban leplezte le Milánóban az őszi-téli ruhakollekció-bemutatón.
Vágólapra másolva!

Az újdonság divatos külsejének megtervezését Giorgio Armanira bízták, a műszaki és technológiai megoldásokért a Samsung volt a felelős. Az exkluzív újdonság egy távlati terv része, amelynek keretében a koreai gyártó tovább kívánja erősíteni pozícióját a luxustelefonok területén. A készüléket igen méretes, 6,6 cm átmérőjű QVGA (240x320 képpont) felbontású TFT LCD-kijelzővel látták el, amely akár mobiltelefonokra szánt internetes tartalmak megjelenítésére is alkalmas. A képernyő érintésérzékeny, így a kezelhetőség már önmagában is kiemeli az átlagos készülékek táborából az Armani-mobilt.

Az újdonság méreteit tekintve sem hétköznapi termék: a mindössze 10,5 milliméter vastag eszköz mindössze 85 grammot nyom a mérlegen, így könnyedén hordható akár zakózsebben is. A telefon nemcsak a külsejével fogja rabul ejteni a vásárlókat, mivel a Samsung gondoskodott a fejlett technológiai háttérről is. A mobilban megtalálható a vezeték nélküli adatkommunikációra alkalmas Bluetooth, egy rendkívül fejlett multimédiás lejátszószoftver és egy 3 megapixeles kamera is. A belső memóriát a parányi méretű microSD-kártyával tudjuk tovább bővíteni. A hivatalos bejelentés szerint a készülékből ellenben hiányozni fog a 3G, így sajnos csak a lassabb EDGE megoldásra támaszkodhatunk, amennyiben szörfölni szeretnénk Armani-telefonunkkal.

Az olasz divattervező nem elégedett meg pusztán egy egyedi termék létrehozásával, hanem az olyan egyedi kiegészítőkkel, mint az általa tervezett bőrtok, még tovább kívánja növelni a készülék exkluzivitását. Egyelőre a telefon pontos áráról nincs információnk, de nem nehéz megjósolni, hogy a kifejezetten drága luxuscikkekhez fog igazodni a végösszeg. Az európai Armani-boltok pocait idén novembertől lesz érdemes tüzetesebben figyelni.