A Nokia a GPS-térképek terén erősít

Vágólapra másolva!
A finn mobiltelefon-gyártó friss bejelentése szerint felvásárolta az amerikai Navteq vállalatot, amely a világ első számú digitálistérkép-fejlesztője.
Vágólapra másolva!

A Navteq 1985 óta tölt be meghatározó szerepet a digitális navigációs megoldások világában. A Chicagóban alapított vállalat részvényeiért darabonként 78 dollárt fizet az amerikai AMEX parkettjén, amely alapján a cég összértéke elérheti az 5,7 milliárd eurót (8 milliárd dollárt) is. A Navteq jelenleg közel háromezer embert foglalkoztat, és a világ 30 országában összesen 168 irodával rendelkezik. A fejlesztőcég piacvezető szerepet tölt be térképadatbankjával és térképeinek lefedettségével is.

A tél folyamán tartott sajtótájékoztatók alkalmával már a hazai telekommunikációs piac is biztos lehetett abban, hogy a kamerák és a zenelejátszó funkciók után az idei év - többek között a kifejezetten navigációra kihegyezett eszközök térnyerésének köszönhetően - a GPS-képes telefonokról fog szólni. A finn gyártó ennek tükörében idén nyáron sorra dobta piacra akár autós navigációra is alkalmas termékeit: a mindenki számára elérhető áron kínált Nokia 6110 Navigator mellett az új kommunikátor (E90) és az 5 megapixeles kamerával felszerelt Nokia N95 is beépített adóvevővel rendelkezik.

Az elmúlt hónap során megjelent tesztek alapján az is biztosra vehető, hogy a Nokia-telefonokban megtalálható Sirtstar I-es GPS chipset pontatlanságából fakadóan gyakorlatilag alkalmatlan városi navigációra, illetve, hogy a manapság igen népszerű, PNA-k esetében szinte kivétel nélkül megtalálható Sirfstar III chipsetek pedig rengeteg energiát fogyasztanak.

A felvásárlás piaci elemzők szerint 2008 elejére érhet véget. A Nokia bejelentése alapján az akvizíció financiális hátterét saját tőkéből és banki kölcsönből oldja meg a cég.

Simon Péter