Saját mobiltelefont hoz ki a Skype

Vágólapra másolva!
Az internetes telefonszolgáltató a brit 3 3G-s mobilcéggel közösen dob majd piacra olyan készüléket, amellyel az előfizetők ingyen hívhatják egymást.
Vágólapra másolva!

A telefonról, illetve az új mobilszolgáltatásról egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy a készülék a Skype-üzemmód mellett hagyományos mobilként is használható lesz majd, és az internetes hívásokat valószínűleg mobil netkapcsolaton keresztül továbbítja majd - adták hírül a brit lapok a Reuters értesülései nyomán.

A két cég terveivel kapcsolatban még nem lehet tudni, hogy a 3G-s hálózat adatforgalmi díja kerül-e majd valamibe a felhasználóknak, a Reuters mindenesetre "ingyenes hívásokat" említ. A tervről a 3 szóvivője beszélt a hírügynökségnek, de egyelőre azt sem árulta el, mikor jelenik meg a piacon az újfajta "hibrid" készülék.

A Skype internetes telefon-szoftvernek már jó ideje létezik okostelefonra telepíthető változata is, amelyet főleg wifin keresztül használnak, és Nyugat-Európában több olyan drót nélküli netszolgáltatás is van, amelyeket kimondottan Skype-oláshoz nyújtanak. Ezek tarifája még a vonalas, vagy mobilhálózatban történő fizetős telefonálás esetén is olcsóbb, mint a hagyományos percdíjak.