Saját készülék helyett internetes funkciókban erős mobiltelefonos operációs rendszerrel rukkol elő a Google: az Android nevű nyílt platformot eddig 34 nagy cég támogatja, azonban a jövő év második feléig várni kell az első ezt használó készülékekre.

Nem készít saját mobilt a Google
Bár jó ideje pletykák keringenek a Google saját mobiltelefonjáról, a keresőóriás hétfőn nem saját készüléket, hanem egy Android nevű mobilos operációs rendszer fejlesztését jelentette be, amely a jelenlegi készülékeknél sokkal jobb mobilinternetes szolgáltatásokat biztosít majd.
Az alkalmazás fejlesztése az Open Handset Alliance-et (nyílt készülék szövetség) nevű iparági szervezeten keresztül zajlik majd, melynek 34 alapítótagja között mobil- és lapkagyártók, operátorok is megtalálhatók, a Google mellett például a Samsung, a
Motorola, az LG, a T-Mobile, illetve az Intel is ezek között van.
Olcsóbbak lesznek a netképes mobilok
A tagok úgy vélik, hogy a kooperáció eredményeként a jelenleginél jóval olcsóbban és gyorsabban tudnak majd készülékeket, illetve online szolgáltatásokat kifejleszteni, melynek köszönhetően kedvezőbb árú mobilinternetes modellek megjelenése várható a piacon. Ezeket azonban nem a Google, hanem a gyártók saját márkanevein fogják majd árusítani.
Bár az első Androidon alapuló mobil készülék boltokba kerülése csak 2008 második felében várható, a szövetség már a jövő hét folyamán elérhető tesz majd egy olyan fejlesztőcsomagot, melynek segítségével már ennél hamarabb is elkezdődhet az alkalmazások programozása az új platformra.
A Google közleménye szerint az Android egy nyílt forráskódú szoftver lesz, azaz tagok saját igényeik szerint testreszabhatják majd, ráadásul licencdíjak nélkül lehet alkalmazni a készülékeken. Ennek köszönhetően a szoftver jelentős konkurenciája lesz a Palm, a Microsoft Windows Mobile, illetve a többek közt Nokia és Sony Ericsson mobilokon használatos Symbian operációs rendszereknek, ami akár a rivális mobilok árcsökkenését is eredményezheti.
Jobb, mint egy Google Phone
Eric Schmidt, a Google elnök-vezérigazgatója úgy nyilatkozott, a szövetség megalapítását nagyobb durranásnak tartja annál, mintha cége csupán egy Google-mobilt jelentett volna be, egy ütőképes szoftveres háttérrel ugyanis nem csak egy, hanem több ezer különféle készülék válik majd elérhetővé a világ több milliárd felhasználója számára. Schmidt egyébként már korábban is úgy nyilatkozott, hogy cége következő stratégiai célpontját a mobil eszközök képezik: a telefonokból a tavalyi év során négyszer annyit adtak el, mint PC-ből, és a mobilos reklámokból származó bevételek mértéke is dinamikusan növekszik.
[origo]
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
Itt jön, ami letolja majd a plazmatévét a polcokról
Néhány milliméter vékony, a képe még a plazmatévéénél is szebb, viszont nem fogyaszt olyan sok áramot. Több millió forintos ára miatt egyelőre valódi luxuscikk az LCD és ...
Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor
Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
Gyártás előtt áll a tízmillió dolláros okosóra
Kisebb vagyonnak is beillő összeggel, tízmillió dollárral zárta a Kickstarter ötletoldalon indított gyűjtőkampányát a Pebble okosóra. Igazi sikerré azonban csak akkor ...
Hol van a pénz a Facebookban?
Nem alkalmas termékek eladására, mégis százmilliárd dollárt érhet a cég, amelyet a lájkok, az online maffiaháborúk és virtuális farmok tartanak el. A legnagyobb ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Bedőlni látszik az afgán wifiutópia
Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
Már olcsón is lehet 3D-tévéje
Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
Háborús készültség lesz a londoni olimpián
A második világháború óta nem volt akkora harckészültség a brit fővárosban, mint amilyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer ember ügyel majd a rendre ...
Notebookot vagy ultrabookot vegyek?
Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
Börtön járhat a facebookos önbíráskodásért
Könnyen megütheti a bokáját, aki nyilvánosan akar visszavágni a perverz leveleket küldözgetőknek. A magyar jogrendszer szerint akár a zaklatott is börtönbe kerülhet, de ...
Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera
A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?