Az Intel kitart a WiMAX mellett

Vágólapra másolva!
A szakemberek által már sokszor zsákutcának vélt szélessávú, vezeték nélküli technológiába kíván újra életet lehelni a világ legnagyobb processzorgyártója, a WiMAX éllovasa, az amerikai Intel.
Vágólapra másolva!

A Las Vegasban megrendezett Consumer Electronic Show keretein belül az Intel vezetői vázolják a cég elképzeléseit az eredetileg a wifi kiváltására kifejlesztett WiMAX-szel kapcsolatban. A kifejezetten nagy hatótávolságra tervezett, szélessávú mobilinternet-kapcsolatot létesítő rendszerekről már évek óta beszélnek, több szabványa is megjelent már, de a kereskedelmi forgalomban nagy valószínűséggel csak 2009 tavaszán jelenik meg - az Intel ekkor mutatja be WiMAX-képes adóvevővel felszerelt hordozható számítógépeit.

A hamarosan bemutatásra kerülő notebookprocesszor-család, a Menlow olyan ellenfelekkel találhatja magát szemben az alacsony fogyasztású lapkák piacán, mint az ARM, ugyanakkor az Intel máris egy sor partnergyártót (Asus, BenQ, Lenovo...) tud felvonultatni megoldása mellett. Az ARM egyik beszállítójának vezetője szerint a felhasználók és a gyártók sem akarják ugyanazt a piaci helyzetet megélni a mobileszközök terén, mint mikor az asztali gépek területén mindenki az Inteltől függött. A processzorgyártó ellenben egy szegmensben egészen biztosan komoly sikerekre számíthat: ez pedig a hordozható számítógépek, laptopok világa, ahol már tavaly 30%-os növekedést ért el az Intel. Az amerikai gyártó magabiztosságát erősítheti, hogy az IDC piackutató cég legfrissebb jelentése szerint 2009-ben a világon több notebookot értékesítenek majd, mint asztali számítógépet.

A WiMAX-technológia mellett már számos cég jelezte elkötelezettségét: ilyen a Samsung, a Google és a Cisco is. Az operátorok részéről ellenben igen csekély az érdeklődés az új WiMAX-szel is felszerelt csipekkel kapcsolatban. Egyelőre, amit biztosan lehet tudni, hogy az amerikai Sprint szolgáltató 2009 tavaszán már a WiMAX-re alapozott díjcsomagokkal fog előrukkolni, amelyek ideálisak lesznek az éppen párhuzamosan bevezetésre kerülő mobilinternettel felszerelt notebookok és a hasonló képességű telefonok számára.