Sharp UMPC - az E90 méltó ellenfele?

Vágólapra másolva!
Szinte naponta tűnik fel egy újabb UMPC, mely mára már gyakorlatilag elmossa a PC és a mobiltelefon közti határokat. Ezúttal a Sharp újdonságát mutatjuk be.
Vágólapra másolva!

Eddig a Nokia E90-et és a HTC Kaisert tartottuk etalonnak a nagyméretű, kommunikátorjellegű okostelefonok versenyében. Nos a Sharp által frissen létrehozott UMPC akkor felléphet a képzeletbeli dobogó - minimum - harmadik fokára. A japán Willcom által bemutatott Willcom D4 nevű új modellt minden olyan funkcióval ellátták, ami egy kisebb méretű laptop és egy mobiltelefon keresztezésétől elvárható. A közel 500 grammos nem számít könnyűnek az okostelefonok társaságában, de így is könnyen manipulálható. Az UMPC 192,3x84x25,9 milliméteres.

A teljes QWERTY-billentyűzet egyelőre elsősorban angolul ért, de hátha itthon is lesz akkora igény a készülékre, hogy a hosszú magánhangzók is helyet kaphatnak rajta. A Kaiserhez hasonlóan a teljesen elforgatható kijelző igen meggyőző felbontással rendelkezik: az 1024x600 képpont nemcsak fotók vagy dokumentumok megtekintésére alkalmas, hanem egy komplett hírportált is megtekinthető rajta - oldalirányú görgetés nélkül. Az amúgy érintésérzékeny TFT LCD-kijelző fényereje és kontrasztja mindenkit ámulatba ejt majd, még akkor is, ha a megjeleníthető színek száma mindössze 262 ezer.

A Windows Vista Home Preimium operációs rendszert futtató készülék hardware-es alapjait az Intel frissen bemutatott Atom termékcsaládjába tartozó processzora szolgáltatja. Az 1,33 GHz-es Z520 típusú lapka tökéletesen alkalmas multimédiás alkalmazások futtatására, szövegszerkesztésre vagy videók megtekintésére. A Sharp UMPC belső memóriája igazán nagyra nőtt, 1 GB-nyi adatot képes eltárolni- és akkor még nem beszéltünk arról, hogy a készülékbe még egy 4 GB-os winchestert is sikerült integrálni.

A Sharp UMPC természetesen támogatja a vezeték nélküli hálózatokat wifi-n keresztül, illetve a Bluetooth 2.0-val akár sztereóban is élezhetjük a zenéket. A HSDPA-támogatás mellett a hátlapba épített 2 megapixeles kamerát autófókusszal is ellátták. A multimédiás szolgáltatásokat segíti egy beépített tv-adóvevő is.

A júniustól elérhető készülék közel 150 ezer forintba kerül majd.