Vágólapra másolva!
A hétvégét egy közeli ismerősömnél töltöttem Belgrádban, Szerbia fővárosában. Bár elsősorban nem a 3G és a wifi miatt tettünk meg autóval közel 400 kilométert, de egy Nokia E90 és N95 8GB társaságában muszáj volt kipróbálni a hálózatokat.
Vágólapra másolva!

Utunk pénteken délután kezdődött, Budapest belvárosából, amelyet viszonylag egyszerűen tudtunk elhagyni. A magyar szakaszon egy T-Mobile MDA Vario III-at használtunk iGO 2007 navigációs szoftverrel fölszerelve, bár a Budapest - Kecskemét - Szeged - Röszke útvonalhoz túlzottan nem kell fejlett autónavigációs rendszer. A határon nagyjából egy óra várakozás után engedtek át bennünket, amely után, elfogadható szerb térkép hiányában, a GPS szolgálatairól le kellett mondanunk. Szerbiában igen érdekesen kezelik a főutak és az autópályák fogalmát, ugyanis külön kell fizetni a Novi Sadig és a Belgrádig tartó szakaszon is, amely valójában nem autópálya, hanem egy széles út, amelyen a lassabban haladók lehúzódnak az út szélére, így a felezővonalon középen egy autó pont elfér előzés közben. Novi Sad környékén amúgy is több felújítás van, mint ezen a nyáron dél Budán.

A sikeres megérkezést követően ért az első meglepetés, ugyanis a nálunk lévő T-Mobile-os SIM-kártyák is a Telenor hálózatát választották, mint optimális roaming-partnert. Az újabb megrökönyödést az okozta, hogy Belgrád belvárosában nem találtunk se 3G-, se EDGE-, se HSDPA-hálózatot, így az első nap GPRS-en keresztül olvastuk a beérkezett leveleinket. Meglepő módon, a Telenor-üzletek, szinte egy az egyben úgy néznek ki, mint a hazai Pannon-boltok, természetesen máshogy hívják a díjcsomagokat, de a készülékek ára, mind prepaid, mind előfizetéses konstrukcióban hasonló összegekbe kerülnek, mint hazánkban. Független, kifejezetten használt mobilokkal és kiegészítőkkel foglalkozó boltot nem találtunk a belvárosban, ellenben a helyi szolgáltatók bemutatótermei igen szép számban képviseltetik magukat.

3G és HSDPA hiányában, a továbbiakban egy Huawei wifi routert használtunk vezeték nélküli internetezésre vendéglátónk lakásában. A nálunk lévő Nokia E90 kommunikátorral és Nokia N95 8GB-tal minden hazai eseményről azonnal értesültünk, így arról is, hogy a magyar férfivízilabda-válogatott újabb vereséget szenvedett a szerb csapattól a malagai Európa-bajnokságon. A három nap során remek éttermekben ízlelhettük meg a szerb konyha egyedi, kissé fűszeres ízeit - különösen a szerb saláta nyerte el tetszésünket. Az éttermekben általában van wifi-elérhetőség, de a nyílt utcán nem igazán találtunk elérhető hálózatot. A belváros látványosabb elemeit igyekeztünk fotók formájában megörökíteni az elképesztő meleg ellenére is, amelyben a Nokia N95 volt nagy segítségünkre.

A mindössze 4-5 órás autóúttal elérhető Belgrád barátságos környezetet, a hazaihoz képest egy árnyalatnyival vonzóbb árakat és némi balkáni miliőt kínál kultúrált körülmények között. A nándorfehérvári vár, a szerb parlament, és a városban található ortodox templomok megtekintése kötelező. Egy szerb dínár 3 forint körül mozog, egy euró ennek megfelelően 80 dínár. A hétvégén utazók figyelmébe ajánlom, hogy a röszkei határátkelőn keresztül térnek haza a nyári szünetre a szerb és török vendégmunkások Ausztriából, Németországból és Svájcból, így a hétvége során komoly tumultus alakulhat ki a határnál. Az útlevelünket mindenképpen vigyük magunkkal!

Simon Péter