Pálinkás Gergely - online smooth jazz

Vágólapra másolva!
Pálinkás Gergely jazzgitáros. Jól ismert a hazai szakmai körökben. Évek óta játszik az ország legismertebb jazzformációiban. Living in Style című bemutatkozó EP-je négy, lendületes, dallamos jazzrock-felvételt tartalmaz. Érdekessége, hogy a kiadvány digitális formában jelenik meg a hazai és nemzetközi online zeneboltokban. A külföldön Greg Pálinkás néven ismert gitárossal beszélgettünk az egyedi megjelenés kapcsán, és persze arra is kíváncsiak voltunk, hogyan látja az internet szerepét a zenében, a jazz világában.
Vágólapra másolva!

Miért pont most döntött úgy, hogy saját lemezt ad ki?
Zenélésből élek már tíz éve, de annak, amit én igazából csinálni és adni tudok, annak a szórakoztatóiparban eddig még nem volt létjogosultsága. Mostanra azonban már lelkileg is nagyon hiányzott egy olyan önálló dolog, ami a sajátom és értékes is. Az igényes termékek sajnos még nem igazán prosperálnak.

Miért döntött úgy, hogy digitális formában jelenteti meg a lemezt?
Ez egy érdekes kérdés. Semmiképp sem akarok egy hipermodern világ elvakult híveként feltűnni, de tény, hogy egy mai zenésznek be kell látnia: ez a jövő. Az internet széleskörű hozzáférhetősége révén így több helyre juthatok el, mintha a terjesztés hagyományos módját választottam volna. Most, ha valaki Hondurasban kíváncsi Pálinkás Gergelyre, az internet által könnyen elérhet.

Az ember azt gondolná, hogy egy jazzrajongó szívesebben nézegeti a bakelitlemezeit...
Ez nem azt jelenti, hogy letettem volna a konkrét, hagyományos lemezmegjelentetésről. De azt veszem észre, a környezetemben, hogy még a legrégimódibb embert is elérte a világháló. Ma már szinte mindenki hozzáfér valahogy az internethez.

Az ön számára mit jelent az internet?
Nem vagyok egy PC-guru, se egy megátalkodott számítógép-felhasználó. Alapszinten tudom használni a netet, de ez bőven elég, mert amire szükségem van, könnyen megtalálom. Emellett a levelezés szempontjából számomra nélkülözhetetlen. Összességében nem központi kérdés az életemben, hanem egy használati eszköz, mint a mobiltelefon is, ami nélkül sajnos már meg sem lennék...

Sajnos?
Igen, úgy vélem, kicsit megzavarja a magánszférát az állandó telefonkészültség, de az embereknek ez ma már hozzátartozik az életéhez - szinte már csak így működünk.

Az előbb említette, hogy akár Hondurasban is lehet hallgatni Pálinkást. Ezek szerint az internet segít a jazz népszerűsítésében, szüksége van egyáltalán ennek a rétegzenének a popularitásra?
Vitathatatlan, hogy a jazz is közelebb juthat az emberekhez az internet révén. Ez a műfaj különböző kategóriákat foglal magába. Vannak olyan válfajai, melyek olykor még egy zenész számára is nehezen emészthetők, de én a könnyedebb változatát, a smooth jazzt játszom, ami elég népszerű. Pont az internetes rádiók korlátlan hozzáférhetősége miatt juthatott el ez oly sok mindenkihez. A smooth jazz igényes, mégis könnyen befogadható zene: a vájt fülűek is találnak benne izgalmat, de az átlaghallgató is megérti.

A mobilinternet mekkora szerepet játszik az életében?
Arra gondol, hogy laptoppal élek-e? Sokszor bizony nagy szükségem van arra, hogy nálam legyen. Manapság minden vállalkozás - legyen az egy zenészé vagy civilé - ahogy komolyodik, annál fontosabb a mobiltelefon és a mobilinternet állandó jelenléte. Előbb-utóbb elkerülhetetlen ez a fejlődéshez, és nagyban megkönnyíti már csak egy közepesen elfoglalt ember életét is.

A kultúra hétköznapi fogyaszthatóságát is?
Bizony nagyon sokat segít a kultúra fogyasztásában. Ezek az információhoz való hozzáférési formák - mobiltelefon, mobilinternet - teljesen kitágították az emberek szemléletét. Mára már nem csak az juthat el hozzájuk, amit az újság, vagy a tévé felkapott, hanem olyan értékes dolgokra is rábukkanhatnak, melyek létezéséről - amúgy - nem is tudnának. Sokszor olyan, számomra teljesen ismeretlen embereket találok meg, - nemzetközi szinten is - olyan fantasztikus produkciókkal, akiknek nincs lehetőségük, van nincsenek abban a helyzetben, hogy világsztárrá váljanak, annak ellenére, hogy valódi értéket és minőséget hoznak létre. És ez nem csak a zenére igaz - minden művészeti ágban találni ilyet.