Tolonganak az első Google-mobilért

Vágólapra másolva!
Az amerikai T-Mobile bejelentése szerint háromszor annyian rendelték meg előzetesen a Google Android nevű szoftverét futtató G1-es okostelefont, mint amelyre a társaság előzetesen számított.
Vágólapra másolva!

A vártnál nagyobb érdeklődés nyomán az operátor már nem vesz fel több előrendelést a készülékre, amely a tengerentúlon október 22-étől lesz kapható a boltokban. Ugyanakkor mivel a T-Mobile nem közölte, mekkora készletekkel készül a premierre, nem tudni, hogy a tajvani HTC által gyártott, teljes QWERTY billentyűzettel rendelkező készülék iránt mutatkozik elsöprő érdeklődés, vagy egyszerűen arról van szó, hogy túl kevés példányszám lesz elérhető.

A vállalat csupán annyit közölt, hogy háromszorosára növelte az előrendelhető G1-es készülékek számát, ám ennek ellenére már az összes mobil elővételben gazdára talált. Bár a T-Mobile továbbra is vesz fel előrendeléseket az okostelefonra, ám ezeket az eszközöket már biztosan nem tudják október 21-én, csak később kiszállítani a vásárlóknak. A hivatalos számok hiányában egyelőre azt sem derül ki, hogy a Google szoftverét futtató mobiltelefon elég vonzó legyen ahhoz, hogy megakadályozza azt, hogy az amerikai T-Mobile ügyfelei a rivális AT&T-hez vándoroljanak át - ez utóbbi cég árusítja ugyanis az USA-ban kizárólagosan az iPhone-t. Az NPD piacelemző cég szerint az operátornál nyáron Apple-mobilt vásárló ügyfelek mintegy 30 százaléka másik szolgáltatónál lévő előfizetését váltotta le AT&T-sre.

Forrás: [origo]

Nem szép, de okos: T-Mobile G1, itt elolvashatja, mi hiányzik belőle

Ez alatt az időszak alatt a legtöbb ügyfelet - az iPhone-ra váltók 47 százalékát - a Verizon cégtől csábították el, a Sprinttől 19 százalékuk, a T-Mobile-tól 24 százalékuk vándorolt át. Az NPD felméréséből az is kiderül, hogy az amerikai piacon az Apple iPhone-ja a legnépszerűbb okostelefon, amelyet az eladott példányok darabszáma alapján a rangsorban a BlackBerry Curve és a BlackBerry Pearl követ. Az amerikai ügyfelek számára jó hír, hogy egy átlagos okostelefon ára a tavalyi 236 dollárról idénre 174 dollárra csökkent - a T-Mobile G1-es pedig 179 dollárba kerül.