Új, csúcskategóriás mobil a Motorolától

Vágólapra másolva!
Úgy tűnik, hogy az amerikai gyártó felébredt tetszhalálából, és most egy igazán impozáns telefont mutat be. Az A3100 teljes érintőkijelzőt, GPS-t, wifi-t, HSDPA-t és Windows Mobile 6.1 operációs rendszert is tartalmaz.
Vágólapra másolva!

A Motorola immár hivatalosan is bejelentette új, csúcskategóriás készülékét, a gyártó idei első, teljes érintőkijelzővel felszerelt mobiltelefonját, az A3100-at. Akik régebben mozognak a telefonok világában, azok emlékezhetnek még a Motorola által a 2000-es évek elején bemutatott Accompli-sorozatra, melyben már megjelent a pusztán érintéssel vezérelhető LCD - bár ezek elsősorban egyszerű PDA-funkciókat láttak el - ám akkoriban a mobilinternet, vagy a színes, nagyméretű képernyők nem voltak széles körben elterjedt technológiák.

Az A3100-al kapcsolatban már 2008 végén is felröppentek kósza hírek és kiszivárgott, rossz minőségű fotók, de ezúttal, a hivatalos képeket látva kijelenhető, hogy idén egy valóban tetszetős termékkel kíván versenybe szállni a Motorola. Az újdonság modern, lekerekített megjelenése fekete és ezüstös árnyalatokkal párosul - az A3100 egy igazi hi-tech terméknek tekinthető. A 110x60x13,7 milliméteres készülék nem kifejezetten nagy, sőt: vastagságánál fogva inkább nevezhető kompaktnak. A 119 grammos telefon szemből nézve kissé szélesnek tűnhet, és biztosra vehető, hogy erre a telefonra is ráragasztják majd a szappantartó jelzőt.

A Windows Mobile 6.1 operációs rendszert futtató telefon kijelzőjén olyan egyedi felhasználói felülettel találja magát szembe a felhasználó, ahol az ikonok éppen akkorák, hogy már egy ujjal is lehessen őket vezérelni. Az mindenesetre kissé furcsa, hogy a telefon alján elhelyezkedő gombok felett és a kijelző alatt miért maradt ekkora szünet, de a 240x320 pixeles TFT LCD még így is elfogadható méretű: 2,8 inch az átmérője.

A Motosurf-ben központi szerepet kaptak a mobilinternetre alapuló szolgáltatások. Éppen ezért a mai leggyorsabb, 7,2 Mbps sebességre képes HSDPA, EDGE és wifi is került a készülékbe. A számítógéppel USB 2.0- vagy Bluetooth-kapcsolaton keresztül lehet kommunikálni. A hátlapba épített 3 megapixeles kamera természetesen autófókuszos, és videofelvételek rögzítésére is alkalmas .

A telefon memóriája 128 MB RAM, és ez microSD-kártyával akár 32 GB-ig is bővíthető. A beépített GPS-vevővel akár navigációs eszközként is alkalmazható telefon pontos ára egyelőre nem ismert, de a gyártó szerint már idén márciusban megjelenik a kereskedelmi forgalomban.