Terecskei Rita - "nem vagyok egy cyberguru.."

Vágólapra másolva!
A Zanzibar május végén egy díszdobozban jelenteti meg eddigi 10 évét - Vidékről indult címmel. Az együttes koncertezik is: a Tankcsapdával, Erdélyben. Terecskei Rita, az énekes arról beszél, mennyire hívja segítségül az internet adta lehetőségeket egy mai zenekar. Interjú.
Vágólapra másolva!

Az országban az elsők között adtatok ki nagylemezt pendrive-on is, honnan az ötlet?
Haladunk a korral, a bakelit, a kazetta és a CD már lejárt lemez. Annyira számítógépesedett a mai világ, hogy ez tűnt a legalkalmasabbnak. A kiadónk dobta fel az ötletet, mi pedig egyből rábólintottunk, egyrészt azért, mert újdonságnak számított, másrészt a nagylemez anyaga - 1 gigabyte-os adathordozóról van szó - mellé rátehettünk néhány nyalánkságot is. Például, kilenc-tíz évvel ezelőtti demofelvételeket, de van rajta ezeréves videoklip is, amit az egyik kedvenc pizzériánk emeletén készített két barátunk, ötezer forintból, és a mai napig sírva röhögünk rajta. Amennyiben valaki felmásolja a gépére az anyagot, máris használhatja a pendrive-ot, ami nagyon hasznos dolog, szerintem mindenkinek van legalább egy a zsebében vagy a táskájában.

Ha ennyire egyszerű egy lemezt kiadni, miért van szükség kiadóra?
A zenepiac jelenlegi állapotában - ami enyhén szólva ramaty - a kiadó a lemezeladásból befolyt összeg nagy részét marketingre, videoklipre, felvételekre fordítja. Minél kevesebb lemezt vesznek az emberek, annál kevesebb jut ilyesmikre. Nem vagyok egy cyberguru, de nyilván mindig lesznek kiskapuk, melyeken keresztül a zene illegális letöltés útján eljut a rajongókhoz.

Zenészként mit szólsz ehhez?
Nagy problémának tartom, pont az előbb említettek miatt. Az viszont tény, hogy ahogy egyre többen töltenek le zenét, egyre több előadó teszi fel a dalait a weboldalára. Ha letöltöd, és tetszett a szám, utalhatsz valamennyi pénzt érte. Magyarországon azonban ezt nem tartom kivitelezhetőnek - a magyarok más beállítottságúak. Lehet, hogy egyszer eljutunk arra a pontra, amikor már teljesen felesleges lesz lemezt kiadni - miközben bízom abban, hogy vannak még olyan, hozzám hasonló műkedvelők, akik szeretik a borítókat a kezükben forgatni, olvasgatni a szövegeket. Mindenesetre egy zenekar akkor sikeres, ha minél többen ismerik, és minél többen elmennek a koncertjeikre...

Mire használjátok a weboldalatokat?
Sok mindenre használjuk, leginkább arra, amire való: fórum, információs felület, kötelező internetes jelenlét, kapcsolattartás a rajongókkal. Rendszeresen töltünk fel anyagokat, híreket, képeket, interjúkat, megmutatjuk, hol és mikor koncertezik a Zanzibar. A vendégkönyvet rendszeresen figyeljük, és aki valami személyeset szeretne, az oldalon található email-címre írva megkereshet bennünket, ahogy a koncertjeink előtt és után is. Nálunk ez teljesen jól működik, nem vagyunk egy elbújós zenekar.

Mennyire online a csapat? Mobilnet?
Nem vagyok a cyber-woman, nem halok bele, ha nincs mindenhol mobilinternet, Miki és Sidi viszont tipikusan ilyenek. Bár, néhány hónapja nagyon rákattantam a Honfoglalóra. Hajnali háromig nyomom. Aki engem gyorsan el akar érni, legjobb, ha felhív. Az internetet szívesebben használom információszerzésre. A munkámhoz is sokat használom, és ha van egy kis időm, a YouTube-on is sok érdekeset találok. Aki viszont sokat internetezik, hajlamos állandóan azzal foglalkozni, mi van ezzel, mi van azzal, én inkább szeretek mindenhol ott lenni.

A YouTube-ot és a Myspace-t akkor hasznosnak látod...
A szájról szájra terjesztés legjobb eszközei: ha valaki lát vagy hall egy jó számot, továbbküldi az ismerősének, aki szintén megosztja másokkal - ez egy láncreakció, elég egy klikk, és akár koncertlátogatót is szerezhet az ember.

Május végén jelenik meg a különleges díszdoboz. Mi van benne?
A tavalyi jubileumi koncertet a legmodernebb technikával rögzítettük. A felvételekből egy közel 100 perces anyagot raktunk össze CD-re és DVD-re, és a lemezen rajta lesz a Zanzibar összes klipje. S ha már jubileum, ideje volt egy könyvvel is előrukkolni. Ez nem biográfia, hanem egy olvasmányos sztori.

Koncertek?
2009-ben az első fővárosi bulink május 8-án lesz. Májusban két koncertet is adunk a Tankcsapdával Erdélyben. Nagyon várjuk már a bulikat, majd szétfeszülünk az energiától, és bátran kijelenthetem, hogy alaposan lezúzzuk a dalokat.