Megnyitotta szoftverboltját a Nokia

Vágólapra másolva!
Bár indulásakor nem elérhető annyi szoftver kínálatában, mint az Apple iTunes-án, a Nokia nemrég megnyitott mobilprogram-áruházának megnyitása így is komoly lépésnek tekinthető.
Vágólapra másolva!

Az Ovi.com címen elérhető szájt a finn ajtó szó nyomán kapta nevét, és a Nokia közlése komoly, szerint húszezer féle szoftvert, multimédiás tartalmakat, térképet tartalmazó katalógusból válogathatnak látogatói - nyilatkozta a cég egyik vezetője a Forbes-nak. A napjainkban az Apple mobilszoftver-üzlete a piacvezető, az zenéket, filmeket is vételre kínáló iTunes-on jelenleg mintegy negyvenezer különféle fizetős és ingyenes alkalmazás található. Hasonló szolgáltatást jelenleg a BlackBerry mobilokat gyártók Research in Motion cég, illetve a Google működtet Android nevű, mobiltelefonokon való használatra szánt operációs rendszeréhez - ezek a társaságok egyébként jóval szerényebb kínálattal indították útjára saját webboltjaikat.

Az Ovi Store beindítását a Nokia már többször elhalasztotta, pedig a társaság számára fontos bevételi forrást jelentenek az egyre nagyobb tudású, már-már számítógépekével összevethető funkciókat ellátni képes eszközökhöz megvásárolható alkalmazások. A saját webbolt beindítása azért bír nagy jelentőséggel, mert ezen egyszerűen, kényelmesen vehetik majd meg a szoftvereket, játékokat, zenéket, térképeket a rendszerrel kompatibilis Nokia telefonok tulajdonosai, míg eddig ugyanezt a neten barangolva, különböző szájtokon keresztül tehették meg.

Forrás: [origo]

Az Ovi Store eléréséhez szükséges alkalmazás elsőként a hamarosan megjelenő, QWERTY-billentyűzettel és érintőképernyővel szerelt N97-es készüléken lesz alapból megtalálható, a jövőben pedig minden készülékre telepíteni fogják. Ugyanakkor a kliensprogramot a meglévő készülékekre is letölthetik a tulajdonosok. A PC World úgy tudja, az Ovi Store használatához szükséges szoftver ki tudja használni a készülékbe szerelt GPS-t is, ebben az esetben pedig a helyszínhez kapcsolódó tartalmakat, például térképeket, klipeket kínál megvételre. Az Ovi kliensprogramján keresztül a Nokia készülékek rendszerszoftverét, illeve a feltelepített programokat is egyszerűen frissíteni lehet, ám e sorok írásakor még nem érhető el magyar nyelven az oldal.