Észak-Koreában is elindult a 3G-s mobilinternet, bár a kommunista vezetésű országban csak tavaly óta lehet bárkinek mobiltelefonja, már ha meg tudja fizetni. Egyelőre egyetlen kormányzati honlapot lehet elérni a készülékekről.
A sztálinista vezetésű ázsiai országban 2002-ben indult el a mobiltelefon, s bár a helyi polgárok számára méregdrágák voltak, egy évre rá húszezer előfizetője volt a szolgáltatásnak, ám 2004 májusában a kormányzat indoklás nélkül betiltotta a készülékek használatát. Egyes sajtóhírek szerint a kormányhivatalnokok számára elérhető mobilhálózat továbbra is üzemben maradt, tavaly december óta azonban újra mód nyílt arra, hogy az állampolgárok is szert tegyenek mobilkészülékre, bár a legtöbb lakos továbbra sem tudja megfizetni ezeket. Az észak-koreai kormányzati weboldal beszámolója szerint az országban most már a mobilinternet szolgáltatást is elérhetővé tették, igaz, csak korlátozott feltételekkel lehet azt használni. Az észak-koreai mobiltulajdonosok egyetlen központi webszájtot érhetnek el készülékeikről.
Ennek számítógépről elérhető változatát a kormányzati hírügynökség friss tartalmait, és Phenjannal kapcsolatos híreket, könyvismertetőket és befektetési tanácsokat olvashatnak, emellett helyi zenéket hallgathatnak, valamint chatelésre is lehetőség van, azt azonban nem tudni, hogy mobiltelefonról mely szolgáltatásait lehet elérni. Egyelőre azt sem tudni, hogy a 3G-s mobilszolgáltatást csak a fővárosban, vagy másutt is el lehet-e érni. A rendszert kiépítő égyiptomi Orascom cég tavaly úgy nyilatkozott, a mobilinternetes hálózat eleinte csak a kétmillió lakosú Phenjant fogja lefedni, az elkövetkezendő években azonban az egész országra kibővítik majd elérhetőségét.
Magukat a telefonokat is komoly korlátozásokkal használhatják a helyi lakosok, ezekről nem lehet például külföldi számokat sem tárcsázni. A Riporterek Határok Nélkül jogvédő szervezet jelentésében egyébként Észak-Koreát az internet fekete lyukaként jellemzi, mivel az országban szinte teljesen lehetetlen használni a világhálót, széles sávú hálózatot sem építettek ki, a főváros egyetlen internetkávézója is műholdas kapcsolatot használ. Észak-koreai honlapból sem létezik túl sok, ezek listáját ezen a listán lehet átböngészni.
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Ennyi erővel visszatérhetnénk a bakelitlemezhez
Magyar internetezők is tüntetnek a hamisítás elleni nemzetközi megállapodás, az ACTA-egyezmény ellen szombaton. Az ellenzők szerint a megállapodás kötelezné a hazai ...
Villáskulcsot és koponyaprotézist is készít a zuglói 3D-nyomtató
Láncfűrészházat, autóalkatrészeket, akciófigurát, de akár fogpótlást és koponyaprotézist is lehet nyomtatni azokkal a professzionális 3D-nyomtatókkal, amelyek a ...
Így védheti meg gyerekét az interneten
Gyermekböngészővel, Facebook-ellenőrrel és játékok elindítását is blokkoló tartalomszűrő szoftverrel lehet gyerekbaráttá tenni a számítógépet. Egy jól feltelepített PC-n ...
Az interneten tovább repül a Malév
A Malév gépei péntektől már nem szállítanak utasokat, a cég járatait szimulátoron indító virtuális légitársaság azonban a téli menetrend alapján folytatja működését. A ...
Halálos fenyegetéssel sem lehet megállítani a Pirate Bayt
"Megjártuk a poklot, visszatértünk, és erősebbek vagyunk mint valaha" - írták a Pirate Bay torrentszájt ismeretlen működtetői, miután az oldal alapítóinak ...
Óvja meg kütyüit a fagyhaláltól!
A legdrágább okostelefon vagy laptop is tönkremehet, ha a mínusz tizenöt fokból a lakás melegébe cipeljük, sőt a pendrive-nak, hurcolós winchesternek is árthat a hideg. ...
Óvatos ígéret a Nokia új csúcstelefonja
Csúcstechnológiai szobor, műanyagba öntött csoda a Nokia új okostelefonja, amelyen először fut Windows Phone 7 szoftver. A gyakorlatilag még üres szoftverbolt miatt ...
Közel van már a mobilba épített projektor
A 3M legújabb zsebprojektora még nem tökéletes, de már képes volt velünk elhitetni: nemsokára az okostelefonunk is alkalmas lesz házimozizásra.
Digitális kamera nélkül is mindent látott Amerika
Hogyan lehetett megfigyelni a világot egyetlen bitnyi digitális információ nélkül? A hatalmas optikákkal és trükkös megoldásokkal működő amerikai kémműholdak ...
Hoz-e magyar netcenzúrát az ACTA-egyezmény?
Nem értenek egyet egymással a hazai szakértők abban, hogy a csütörtökön Magyarország által is aláírt hamisítás elleni egyezmény életbe lépését követően lehetővé teszi-e ...
Hamis Anonymous fenyegette a Facebookot
Kibertámadásokkal fejezi ki politikai álláspontját a több ezer taggal rendelkező, vezető nélküli hacktivista csoport. Az aktivistaszervezet amerikai minisztériumok és ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
Mit bír el a jég?
Félméteres jégvastagság kellett volna, hogy a jégre merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.