Intel lapkák kerülnek a Nokia eszközeibe

Vágólapra másolva!
Hosszú távú együttműködésre lépett a Nokia az Intellel: ennek keretében a finn mobilgyártó az amerikai chipgyártó lapkáit alkalmazó mobil eszközöket dob piacra, míg az utóbbi vállalat a mobilinternetes technológiákhoz nyer hozzáférést.
Vágólapra másolva!

A világ legnagyobb félvezető lapkagyártója a mobilcéggel közösen kedden jelentette be, hogy közösen fejleszt új mobil eszközöket és lapkákat. Míg az Intel az együttműködés révén a Nokia mobilinternetes (HSPA, 3G) technológiáit alkalmazhatja saját termékeiben a wifi mellett, addig az utóbbi cég egyebek mellett a könnyen hordozható eszközökbe szánt processzort alkalmazhatja majd eszközeiben. A társaságok ezen kívül nyílt forráskódú szoftverek terén is kooperálni fognak, melynek keretében mobilinternetes eszközökön használható Linux-alapú operációs rendszert is kifejlesztenek.

A Los Angeles Times híradása szerint a két vállalat mobil eszközök és ezekben használatos lapkák fejlesztésében is összedolgozik majd a Nokia és az Intel. Az üzlet révén az Intel, amelynek mikroprocesszorait alkalmazzák a világon működő személyi számítógépek 80 százalékában, a korábbinál erősebben megvetheti a lábát a mobil eszközök piacán, amely révén a cég valamelyest függetlenítheti magát a számítógépes processzorok piacától, ahonnan bevételeinek több mint 90 százaléka származik - nyilatkozta az ABI Research cég szakértője az LA Times-nak.

A mobiltelefonok zömében leginkább a Texas Instruments és a Qualcomm cégek lapkáit alkalmazzák, e két társaság szerint az Intel lapkái korábban túl sokat fogyasztottak, ezért nem terjedtek el a zsebben hordozható eszközök körében - az XScale nevű, ilyen kategóriás chipjét a cég 2006-ban eladta egy másik gyártónak.