Mobil vezérli az új indiai öntözőrendszert

Vágólapra másolva!
Az indiai TATA Teleservices mobiltársaság az öntözést irányító technológiát fejlesztett ki. A mobiltelefonok segítségével távolról felügyelhető a vízmennyiség, valamint be- és kikapcsolható az öntözőberendezés.
Vágólapra másolva!

Az egyelőre Gudzsarát szövetségi állam két falujában tesztelt, Nano Ganesh elnevezésű eljárás az indiai szubkontinensen gyakori elektromos hibák okozta pumpaleállásokra nyújt kényelmes megoldást.

A vadonatúj módszernek köszönhetően egy kód beütése segítségével az indiai földművesek mobilon keresztül aktiválhatják, illetve kapcsolhatják be és ki a vízpumpákat egy hálózat nélküli készüléken keresztül. A technológiát az Ossian Agro Automation nevű cég fejlesztette ki. A farmerek havidíjat, illetve 56 dollárnak megfelelő helyi pénzt fizetnek a cégnek a készülékért, és nagyjából 50 dollárt a mobilért, amelyet hagyományos módon is lehet használni.

A TATA Teleservices ezzel a különleges, kifejezetten helyi, vidékieknek hasznos szolgáltatással igyekszik megmaradni az egyébként elég kemény indiai mobilpiacon. A cég különféle oktatószoftvereket és mezőgazdasági információkat is kínál felhasználóinak.

Indiában jelenleg 109.7 millió vidéki mobiltulajdonos él, ami 17,8%-kal több, mint a tavaly év végi 93,15 milliós felhasználói szám. Az indiai mobilcégek számára a vidékiek igazi aranybányát jelentenek, lévén a városi piac már telített, éppen ezért kell ehhez hasonló módszerekkel megpróbálni megnyerni az embereket.

Jelenleg 14,1 millió vízpumpa működik az országban, a TATA Teleservices pedig mindenhová ki akarja terjeszteni szolgáltatását - amennyiben a farmerek igényt tartanak rá. Az ár és a technológiától való félelem az egyedüli gátja a mobilcég sikerességének, ezért a TATA további, ehhez hasonló fejlesztéseket is tervez a jövőben.