Leginkább az Európai Unión kívüli országokba utazóknak érdemes tájékozódniuk, hogy úticéljukon mennyiért tudnak telefonálni vagy mobilinternetezni - hívta fel a figyelmet a hírközlési fogyasztói jogok képviselője.
Takács Péter közleményéből kiderül, hogy az EU-n belül, külföldi mobilszolgáltatók hálózatára csatlakozva nem érhet senkit meglepetés, ezek a tarifák ugyanis szabályozottak: hívásfogadás percenként legfeljebb bruttó 66,9 forintba, a hívásindítás percenként bruttó 151,4 forintba, egy sms elküldése pedig legfeljebb 38,9 forintbaba kerülhet - azaz ennél csak olcsóbb tarifákat kínálhatnak a cégek a külföldi mobilozók számára.
Az EU-n kívül a bizonytalanság várja a mobilozót
Az Unión kívül azonban egységes szabályzás híján más a helyzet, ennek köszönhetően a roamingdíjak is jóval nagyobb szórást mutatnak: szinte mindig többe kerül ezekből az országokból mobiltelefonálnia a hazai előfizetőknek. A nem uniós tagállamokban barangolva az sem mindegy, hogy melyik helyi szolgáltató hálózatát használják a magyar előfizetők, még ezek között az árak között is jelentős differencia tapasztalható. Ezért a fogyasztójogi képviselő azt javasolja, az indulás előtt a Nemzeti Hírközlési Hatóság által működtetett Tantusz információs oldalon tájékozódjanak az árakról a hazai mobilozók. A képviselő szerint a szolgáltatók honlapjain túlságosan nehéz ezeket az információkat megszerezni, ezért felkérte a cégeket arra, tegyék áttekinthetőbbé roamingtarifáikat.
Az egyik legnépszerűbb nyaralóhelyen, Horvátországban a hívásindítás akár percenként 384 forintba, a hívásfogadás pedig 145 forintba is kerülhet, míg egy sms elküldése akár 120 forintos költséggel is járhat. Európán kívülre utazva az árak még magasabbak lehetnek, Egyiptomból több mint 700 forintot kóstál egy percnyi hívás Magyarországra. Kenyában, vagy Kínában a hívásindítás díja meghaladhatja a percenkénti 1000 forintot is, de szerencsésebb esetben ugyanezek a hívások 500-600 forintot körüli áron is elérhetőek a megfelelő szolgáltató hálózatát választva.
Lehúzzák a külföldön mobilnetezőket
Az adatroaming, azaz a mobilinternet-szolgáltatás igénybevételére még az uniós tagállamokban is nagyon oda kell figyelni. Nem szabad elfelejteni, hogy a hazai előfizetéses mobilinternet-csomagok a külföldi használatra nem vonatkoznak, így alapesetben az árak még az EU-ban barangolva is a hazaiakhoz képest nagyon magasak lehetnek - ami nagyon kellemetlen meglepetést okozhat a számla kézhezvételekor. Egy viszonylag aktív mobilinternetezéssel töltött külföldi nyaralás alatt az adatforgalom akár többe is kerülhet, mint a repülőjegy, vagy a szálloda. A külföldről történő mobilinternetezés ára általában 150-400 forint 100 kilobájtonként, így normál méretű weboldal letöltése akár 3-5 ezer forintjába is kerülhet az óvatlan felhasználónak.
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
Itt jön, ami letolja majd a plazmatévét a polcokról
Néhány milliméter vékony, a képe még a plazmatévéénél is szebb, viszont nem fogyaszt olyan sok áramot. Több millió forintos ára miatt egyelőre valódi luxuscikk az LCD és ...
Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor
Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
Gyártás előtt áll a tízmillió dolláros okosóra
Kisebb vagyonnak is beillő összeggel, tízmillió dollárral zárta a Kickstarter ötletoldalon indított gyűjtőkampányát a Pebble okosóra. Igazi sikerré azonban csak akkor ...
Hol van a pénz a Facebookban?
Nem alkalmas termékek eladására, mégis százmilliárd dollárt érhet a cég, amelyet a lájkok, az online maffiaháborúk és virtuális farmok tartanak el. A legnagyobb ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Bedőlni látszik az afgán wifiutópia
Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
Már olcsón is lehet 3D-tévéje
Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
Háborús készültség lesz a londoni olimpián
A második világháború óta nem volt akkora harckészültség a brit fővárosban, mint amilyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer ember ügyel majd a rendre ...
Notebookot vagy ultrabookot vegyek?
Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
Börtön járhat a facebookos önbíráskodásért
Könnyen megütheti a bokáját, aki nyilvánosan akar visszavágni a perverz leveleket küldözgetőknek. A magyar jogrendszer szerint akár a zaklatott is börtönbe kerülhet, de ...
Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera
A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?