Idén lehagyja a mobilnet a vezetékest

Vágólapra másolva!
Iparági statisztikák szerint az idén lekörözi a széles sávú mobilinternet-előfizetések száma a vezetékesekét, 2009-re pedig már 4,6 milliárd SIM-kártyát használnak majd világszerte a mobilozók.
Vágólapra másolva!

Ezt a Nemzetközi Telekommunikációs Unió (ITU) jelentette be kedden: az iparági szervezet statisztikái szerint bolygónkón háromból két ember már rendelkezik mobiltelefonnal, sőt, a fejlett országokban egynél több előfizetéssel is rendelkeznek sokan. A növekedés leginkább annak köszönhető, hogy míg a fejlett országokban a piacok csaknem telítődtek, a fejlődő országokban még mindig tudnak bővülni az eladások.

Világszerte egyre népszerűbb a mobilinternet, az idén ilyen típusú kapcsolaton keresztül már 600 millió ember éri majd el a világhálót, míg a vezetékes elérések száma 500 milliósra tehető - közölte az ITU. Jól jelzi a fejlett és az elmaradott országok közti különbséget, hogy míg európában ezerből kétszázan fizetnek elő vezetékes internetre, addig Afrikában ezer lakosra csupán egyetlen netelőfizető jut, mivel ott az előfizetés ára a helyi fizetésekhez képest jóval magasabb. A statisztikák szerint mostanra nagyjából a Föld lakosságának valamivel több mint negyede éri el a világhálót. Vezetékes internetre a legtöbben Kínában fizetnek elő, az ázsiai országban már több széles sávú felhasználó van mint az Egyesült Államokban.