Írás- és beszédfelismerés az új tábla PC-ben

Vágólapra másolva!
Kézírás- és beszédfelismerés, valamint trendi küllem a három lényeges újdonsága az angolul csak Tablet PC-nek nevezett hordozható számítógépeknek. A különböző gyártók által piacra dobott gépek közös tulajdonsága, hogy a Microsoft új operációs rendszerét futtatják.
Vágólapra másolva!

Bill Gates, a Microsoft igazgatótanácsának elnöke november 7-én mutatta be a hordozható tábla PC-kre szánt Windows XP Tablet PC Edition operációs rendszert. Az OS-t futtató eszközök egyfajta digitális palatáblaként szolgálnak: leginkább a notebook számítógépekre hasonlítanak, azonban rendelkeznek kézírás-felismerési képességgel, melynek köszönhetően az adatbevitel immár nemcsak a billentyűzet és egér segítségével lehetséges, hanem egy digitális ceruzával is. A technológiát az Office XP irodai programcsomag kibővített változata is támogatni fogja, így kézírással is szerkeszthetővé válnak az Microsoft Outlook, Word, Excel, vagy PowerPoint alkalmazások dokumentumai.

Forrás: ORIGONéhány napon át módunk nyílt tesztelni az egyik első tábla PC-t, amelynek gyártója az Acer, és a TravelMate C100-as típusjelzést viseli. Ez a masina tulajdonképpen egy ultravékony noteszgép, amelyet kifordítható, 10,4 collos érintőkijelzővel szereltek fel, és a Tablet PC Edition operációs rendszer fut rajta.

A tesztelt TravelMate C100-as belsejében egy 800 MHz-es órajelen működő Intel Pentium III-M processzor, 256 MB memória, és egy 20 GB-os merevlemez kapott helyet. Az eszköz a hagyományos noteszgépekhez hasonlóan teljes billentyűzettel, és touchpaddel is rendelkezik, továbbá tartalmaz egy integrált hálózati csatolót, és támogatja a Wi-Fi vezeték nélküli adatátviteli szabványt is. Mint ismeretes, a Microsoft egy másik, a Tablet PC-hez hasonló platformmal is megjelenik a jövő év elején, amely a Windows CE for Smart Displays nevet viseli, korábban pedig Mira kódnéven volt ismert. Ez utóbbi szoftvert azonban nem a tábla PC-khez ún. okosképernyőkhöz szánják, amelyek alapfunkciókat kínáló, vezeték nélküli adatátvitelt támogató, hordozható laposképernyők lesznek, amelyeken keresztül az asztali PC-t lehet elérni a távolból.

Ismerkedés a Windows XP Tablet PC Editionnel

A Microsoft 2002. november 7-én mutatta be a Windows XP tábla PC-kre szánt változatát, s ugyanekkor debütáltak az első ezt futtató eszközök - köztük maga a TravelMate C100 is. Ezen változat funkcióit tekintve megegyezik a hagyományos, asztali gépeken használatos Windows XP Professional verzióval - így minden arra írt alkalmazást gond nélkül képes futtatni -, ám olyan technológiák, alkalmazások is helyet kaptak benne, amelyek kifejezetten mobil eszközökön érhetők el. Tipikusan ide sorolhatjuk például kézírás-, illetve beszédfelismerési funkciókat. Sajnos eme technológiák jelenleg, és várhatóan a közeljövőben sem fogják támogatni a magyar nyelvet, ami feltehetően jelentős gátját képezi majd a tábla PC-k hazai elterjedésének.

Forrás: ORIGO