Az Intel csúcsmodelljénél gyorsabb orosz chip <br/>

Vágólapra másolva!
Orosz mérnökök azt állítják, olyan mikroprocesszort fejlesztettek ki, amely lekörözi bármelyik nyugati vetélytársát.
Vágólapra másolva!

A chipen dolgozó mérnökök korábban a szovjet légvédelmi rakétákat irányító számítógépeket fejlesztették. Éppen ezért nem meglepő, hogy az új processzor is olyan folyamatfeldogozásra épül, amelyet a szovjet védelmi számítógépek széles körben használtak. A mérnökök állítása szerint az E2K névre keresztelt processzor néhányszor gyorsabb lesz, mint az Intel jelenleg fejlesztés alatt álló chipje, az Itanium. Amennyiben a tervet sikerül finanszíroztatni, három éven belül megkezdődhetne a processzor sorozatgyártása.

Az E2K tervrajzainak tulajdonosa, az orosz Elbrus International még nem készítette el chipet, csupán a design készült el, és a szakemberek szimulációkat futtattak. A mérnökök ennek ellenére biztosak benne, hogy a processzor gyors és olcsó lenne. A problémát a hiányzó egymilliárd dollár jelenti, amibe a gyár felépítése kerülne.

Az Elbrus eddig kizárólag saját pénzből dolgozott, és a cég már egy éve keres pénzügyi forrásokat a továbblépéshez. Mivel a vállalat főképp a Sun Microsystems számára végez szoftverfejlesztést, a Sunt is felkérték az E2K finanszírozására, de a cég nem támogatta az ötletet.

A brit Flemings befektetési bankcsoport azonban érdeklődést mutat a projekt iránt: legalább 60 millió dollárt hajlandó befektetni annak érdekében, hogy a tervezési szakasz lezáruljon, és elkészítsék a prototipust. Vlagyimir Zamaj, a Flemings moszkvai részlegének vezetője úgy véli, ideális esetben ez már 2000 közepére megtörténhet. A bank szakemberei szerint reális, hogy az Elbrusnál felhalmozott intellektuális tőkének köszönhetően a vállalkozásból két-három éven belül egy több milliárd dollár értékű cég legyen.

A fejlesztők szerint a legnagyobb probléma az, hogy el kell fogadtatniuk: olyan dolog is lehet jól működő és sikeres, ami nem Amerikából indul ki. Úgy vélik, a másik gondot a processzorpiac monopolizáltsága jelenti.

Az Elbrus International céget a Kajmán-szigeteken jegyezték be, mert a céget alapító mérnökök nem érezték elégnek az orosz törvények nyújtotta biztosítékokat a szellemi tulajdon védelme terén.

(c|net)

Ajánló:

Az Intel weboldalai a 2000 közepén megjelenő chipről