eServer: új nagyszámítógépek az IBM-től<br/>

Vágólapra másolva!
Az IBM olyan nagy teljesítményű komputereket mutatott be, amelyek képesek akár 83 millió oldallekérést kiszolgálni egyetlen másodperc alatt, és egyúttal megfogadta a tanácsokat: eServer márkanév alatt összevonja az internetes üzleti vásárlóknak szánt szervereit.
Vágólapra másolva!

Az új, nagy teljesítményű eServerek az S/390 számítógépek hetedik generációját képviselik. Az IBM elmondása szerint tervezésüknél az online üzleti vállalkozásoknál fellépő igényeket vették figyelembe, a gépek épp ezért az internet felől érkező nagyszámú kérések fogadása, valamint a stabilitás jegyében lettek kialakítva. Mindezt egy erőteljesebb, az előző változatoknál nagyobb forgalom kezelésére alkalmas operációs rendszer egészíti ki.

Bill Zeitler, az IBM elnökhelyettese elmondta, 30 év óta nem történt akkora horderejű lépés a hardver-üzletágban, mint most. A jövőben a vállalat nem a teljesítmény alapján fogja megállapítani az egyes komputerek árát, hanem havidíjat számláz annak függvényében, hogy az adott eszközön végzett szolgáltatást hány ember használja.

Az IBM katalógusában végzett átstrukturálás négy termékcsaládot érint: az eServer márkanév alá bevonják a jövőben a népszerű AS/400 komputereket, valamint az RS/6000 nagyszámítógépek bizonyos változatait. Korábban Wall Street-i elemzők több ízben is kritizálták az IBM-et, amiért kínálatában a vásárlók nehezen igazodnak el.

A Kék Óriás, hogy népszerűsítse eServereit, átfogó kampányba kezd. Az év hátralévő három hónapjában megközelítőleg 75 millió dollárt fognak marketing-célokra elkölteni, jövőre ez az összeg a tervek szerint akár a 250 milliót is meghaladhatja.

(ZDNN)

Ajánló: