1,3 GHz-es Athlon az AMD-től<br/>

Vágólapra másolva!
Az Advanced Micro Devices két új processzort is bejelentett, ugyanakkor több termékének bevezetését elhalasztotta.
Vágólapra másolva!

A két újdonság az asztali PC-kbe szánt 1,3 GHz-es és 1,33GHz-es Athlon. A bejelentéssel egyidőben már meg lehet vásárolni a chipekre épülő Compaq és Hewlett-Packard gépeket.

Az 1,3 GHz-es chip 318 dollárba kerül, 200 MHz-es busszal rendelkezik, és 133-as SDRAM-mal vagy 1600-as DDR memóriával működik együtt. Az 1,33 GHz-es processzor ára 350 dollár, buszsebessége 266 MHz-es és 2100-as DDR vagy 266 MHz-es SDRAM kell hozzá.

A chipgyártó a stratégiai terveire és a piaci helyzetre hivatkozva kevéssel elhalasztja néhány más termékének piacra dobását. Például az Athlon gyorsabb, legalább 1,5 GHz-es utóda, a szintén asztali PC-kbe építhető Palomino csak a harmadik negyedévre várható. Ugyanerre a negyedévre tolták ki a Duron processzor továbbfejlesztett változatát. Eredetileg mindkét chip 2000 utolsó negyedévében került volna a boltokba, és ezt később 2001 első félévére módosították.

A mobil eszközök számára gyártott Palomino-alapú notebookok március helyett csak a második félévben kerülnek piacra. Az 1 GHz-es mobil Athlon chip viszont még ebben a negyedévben megjelenik.

(c|net)

Ajánló: