Vágólapra másolva!
A Microsoft vezetői bejelentették, hogy a Windows operációs rendszer soron következő változata nem fogja támogatni a Bluetooth chippel felszerelt eszközöket, mivel a szabvány szerintük még nem eléggé kiforrott.
Vágólapra másolva!

A Bluetooth egy vezeték nélküli kommunikációs szabvány, amellyel egymáshoz közeli számítógépek és egyéb elektronikai eszközök kapcsolhatók össze anélkül, hogy a drótrengetegben elveszne a felhasználó.

Carl Stork, a Microsoft Windows részlegének egyik vezetője elmondta, a Bluetooth szabvány nem egységes, ezért nem számíthat arra, hogy bekerüljön a szoftveróriás idén ősszel megjelenő operációs rendszerébe. Stork hozzátette, nem kívánnak olyan technológiához támogatást biztosítani a Windows XP-ben, amely nem működik megfelelő biztonsággal.

Természetesen mindez nem jelenti azt, hogy a Windows-tábor nem használhatja majd a kommunikációs chippel felszerelt számítógépeket és eszközöket, hiszen a Microsoft operációs rendszeréhez a gyártók elkészítik saját meghajtóprogramjaikat. Azonban mindez megnehezíti a felhasználók dolgát, és várhatóan kompatibilitási problémához vezet.

Meg kell azonban említeni a Microsoft mostani lépésének előzményét is. A közelmúltban megrendezett hannoveri számítástechnikai kiállításon (CeBIT) ugyanis felsültek a Bluetooth eszközök, miután a belőlük kialakított, mintegy száz számítógépből, nyomtatóból, egyéb elektronikus berendezésből álló hálózat egész egyszerűen nem működött. A BlueTooth támogatói a rendkívül kínos eseményt azzal próbálták magyarázni, hogy a kis helyen összesűrített nagyszámú Bluetooth-eszköz megzavarta egymást.

(Prím-Online)

Ajánló: