Idő előtt tette közzé a Windows XP árát az Amazon.com

Vágólapra másolva!
Az Amazon.com oldalain néhány órára feltűnt egy weboldal, ahol Windows XP-t lehetett rendelni. A termékek mellett ár is szerepelt, noha ezt a Microsoft még nem hozta nyilvánosságra.
Vágólapra másolva!

A Microsoft új, még nem kapható operációs rendszerére előrendelést elfogadó oldalakat néhány óra után eltávolították az Amazon.com szerveréről. Az online kereskedőház 299,99 dollárért kínálta a Windows XP Professional csomagot, az upgrade változatért pedig 199,99 dollárt kért.

Az Amazon szóvivője szerint az oldalak szándékosság nélkül, egy technikai hiba eredményeként jelentek meg a weben.

Ez már a második eset, hogy az internetes kereskedőnél ilyen oldalak kerülnek nyilvánosságra. Júliusban egy időre az Amazon szintén elfogadott előrendeléseket az XP különféle változataira, hasonló árakon. Az oldalakat akkor is gyorsan eltávolították, a szoftveróriás nyomására.

Bill Curry, az Amazon szóvivője nem kommentálta, hogy a neten meghirdetett árak megegyeznek-e a Microsoft listaáraival. Azt azonban kijelentette, hogy ha a Microsoft árai magasabbak lesznek, az Amazon akkor is tartani fogja magát a korábban közzétett árakhoz.

(c|net)