Vágólapra másolva!
Az Apple szeptember 27-én adja ki operációs rendszerének régóta várt 10.1-es verzióját.
Vágólapra másolva!

Számos elemző, szoftverfejlesztő és felhasználó szerint ez az idei év legjelentősebb Mac-es fejlesztése. Az 10.1-es változat jelenlegi OS-X tulajdonosok számára ingyenesen hozzáférhető, új vásárlók 129 dollárért juthatnak hozzá. Az Apple szóvivője egyelőre nem nyilatkozott arról, hogy az operációs rendszer mikor kerül fel a kereskedelmi forgalomban levő Mac-konfigurációkra, de a sokat késlekedő 10.1 ezentúl mind upgrade, mind teljes verzió formájában megtalálható lesz.

Az új operációs rendszer segítségével a jövőben olyan alkalmazások futtatására is lehetőség nyílik, melyek eddig hiányoztak a Macről. Elemzők számos új program megjelenésére számítanak. Ilyen az Adobe által szeptember 24-én kiadott InDesign kiadványszerkesztő OS-X-re optimalizált verziója, melyet az Illustrator és valamikor 2002-ben a PhotoShop követ.

A Microsoft weboldalán szeptember 25-től hozzáférhető a Word-X szövegszerkesztő béta verziója, mely a később megjelenő teljes új Mac-es Office csomag elsőként megjelenő eleme. A Word-X "Test Drive" kizárólag a Mac OS-X 10.1-es változata alatt fut.

[origo]

Késik az új Apple OS-X verzió

Office: novemberben új verzió Macra