Energiatakarékos processzorok az Inteltől

Vágólapra másolva!
Az Intel október 1-jén jelentette be új, notebookokba szánt, alacsony fogyasztású processzorainak érkezését.
Vágólapra másolva!

A Pentium III-M jelzéssel ellátott sorozat öt tagból áll: alacsony fogyasztású 733, 750, valamint két 800 MHz-es modellből, illetve egy "ultra-takarékos" 700 MHz órajelű processzorból. A szériában található termékek mindegyike az Intel júliusban bemutatott, 0,13 mikronos technológiájával készült. Mint az Intel eddigi, hordozható gépekbe szánt processzorai, az új sorozat is tartalmazza a cég SpeedStep eljárását, mely szükség esetén visszavesz a processzor feszültségéből és órajeléből az akkumulátor működésének meghosszabbítása érdekében.

Az új processzorcsalád megjelenése jól illeszkedik a trendbe, miszerint a notebookok egyre könnyebbé válnak. Várhatóan több gyártó még az ősz folyamán piacra dob az új processzorokkal ketyegő termékeket.