December 1-től boltokban a magyar Windows XP

Vágólapra másolva!
November 22-én a Madách Színházban, nagyszabású premier keretében mutatja be a Microsoft Magyarország a Windows XP magyar változatát. November 20-tól pedig letölthető a cég honlapjáról az Internet Explorer 6.0 magyar verziója.
Vágólapra másolva!

A Microsoft operációs rendszerek honosított verziói eddig átlagosan 3-4 hónappal az angol nyelvű termék megjelenése után kerültek a magyar boltok polcaira. A Windows XP magyar változatát azonban rekordidő, hetvennégy nap alatt készítették el.

A Microsoft Magyarország munkatársai nem nyilatkoztak az XP várható bolti áráról, mert az a viszonteladók árpolitikájától függ, ugyanakkor elmondták, hogy az otthonra szánt Home Edition a Windows ME árkategóriájának, a cégeknek készült Professional verzió pedig a Windows 2000 árfekvésének fog megfelelni.

Mint arról korábban beszámoltunk, az új operációs rendszer megjelenése a DOS-korszak lezárását jelenti: a Windows ME volt az utolsó az otthoni felhasználóknak szánt Win9x sorozatból, amely még hordozta magában a 20 évvel ezelőtt kidolgozott DOS örökségét. Az új Windows XP már NT magra épül, és ezzel az otthoni felhasználóknak fejlesztett Win9x sorozat és a cégeknek szánt NT-2000 termékvonal egyesül.

Vagyis az eddigi, kétféle Windows helyett csupán egyfajta lesz. Az XP Home és Professional verziója technológiailag ugyanaz: csupán abban különböznek egymástól, hogy a Home változatból kihagyták a nagyvállalatok számára fontos biztonsági környezet támogatását. De minden alkalmazás ugyanúgy futtatható mindkét környezetben - míg korábban a Win9x és az NT sorozathoz például más-más driverekre volt szükség ugyanannak az eszköznek a kezeléséhez.

Az XP ugyanakkor fontos lépés a szoftveróriás .Net stratégiájában is, mivel ez az operációs rendszer már integráltan tartalmaz internetes technológiákat, és egyes .Net szolgáltatások elérését.

Vityi Péter, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója az új operációs rendszerrel kapcsolatban elmondta, hogy a Windows kezelői felületében az eddigi ikon-vezérelt szemléletet a környezet-vezérelt szemlélet váltotta fel. A szolgáltatások közül kiemelte a távoli terméktámogatás lehetőségét, melynek keretében a hálózaton keresztül segítséget kérhetünk, majd átadhatjuk gépünk vezérlését egy szakembernek, aki távolról orvosolja a problémát, mégpedig úgy, hogy a beavatkozást a rendszer naplózza. Vityi Péter felhívta még a figyelmet a multimédiás szolgáltatásokra, melyekkel akár saját filmjeinket is szerkeszthetjük, illetve elektronikus fényképeinkről papírképeket is rendelhetünk. A Microsoft ígéretei szerint az XP révén minden eddiginél könnyebb lesz PC-nkhez külső digitális eszközöket - pl. kamerát, zenelejátszót - kapcsolni.

[origo]

Korábban: