PlayStation 2: a hálózati konzol

Vágólapra másolva!
A Sony megállapodása a világ egyik legnagyobb mobiltelefon- és internetszolgáltatójával a PS2 erőteljes netes orientációját jelzi.
Vágólapra másolva!

A PlayStation 2-t gyártó cég a japán NTT-vel közösen fejleszt a konzol lehetőségeit online úton is kihasználó szolgáltatásokat. A hálózati játékok mellett a PlayStation két irányú webes televíziózásra - vagyis video-beszélgetésre - és különböző médiatartalmak letöltésére és megosztására is alkalmas lesz. A tervek szerint Japánban jövő év áprilisában induló szolgáltatás a szigetországban egyre inkább terjedő szélessávú internet-hozzáférés, különösen az ADSL kihasználására épül.

A Sony bejelentette, hogy az online játéklehetőségen, valamint a médiatartalmak és a letölthető játékszoftverek mellett a PS2 internetes pénzügyi szolgáltatások használatára is képes lesz.

Az NTT-vel megkötendő szerződés nem kizárólagos, a cég más partnerekkel Európában és Észak-Amerikában is hasonló szolgáltatások beindítását tervezi. A Sony sikeres konzoljából a forgalmazás másfél éve alatt 23 millió fogyott. A riválisok - a Nintendo és a Microsoft - meglehetősen késve, csupán idén ősszel jelentek meg hasonló eszközeikkel, a GameCube-bal és az Xbox-szal.