Vágólapra másolva!
A szoftvergyártó kész az Európai Bizottság által igényelt technikai információk nyilvánosságra hozására - állítja a Financial Times.
Vágólapra másolva!

Az EB Mario Monti olasz képviselő vezetésével több mint három éve folytat trösztellenes vizsgálatot a Microsoft ellen. A vállalat jelenlegi döntése - miszerint a Kerberos titkosítási eljárás és a Common Internet File System számos technikai információját a testület elé tárja - többek szerint az európai felügyeleti szerv igen magas összegű bírságának elkerülését célozza meg.

A Financial Times információi szerint ugyanakkor a Microsoft továbbra sem tesz engedményeket a Media Player ügyében folyó eljárásban. Az európai hatóságok vizsgálata ebben az esetben annak kiderítését célozza meg, hogy a vállalat a törvényekkel ellentétesen csatolta-e audio- és videolejátszóját operációs rendszeréhez.

Korábban:

Az EU folytatja a Microsoft elleni vizsgálatot