Kalóz-Pentium 4-ek Japánban

Vágólapra másolva!
Tokió néhány elektronikai üzletében egy ideig annak ellenére hozzáférhető volt az Intel Pentium processzorának 2,4 GHz-es verziója, hogy egyelőre meg sem jelent.
Vágólapra másolva!

A PC World értesülése szerint az egyik üzlet megkérdezett alkalmazottja csak néhány darab 2,4 GHz órajelű P4 érkezéséről számolt be, melyek gyorsan gazdára találtak. Az eladó a termékek forrását nem nevezte meg, az utánpótlás érkezéséről pedig nem tudott részletekkel szolgálni.

Az Intel legújabb generációs processzorcsaládja a Pentium 4-sorozat. mely eddigi "legerősebb" terméke a hivatalosan januárban megjelent 2,2 GHz órajelű darab.

Az Intel japán leányvállalatának megkérdezett szóvivője nem kívánta kommentálni az eseményt és az "igazi" 2,4-es Pentiumok megjelenéséről sem kívánt részletekkel szolgálni.

Korábban:

Intel: szélesedő paletta, növekvő teljesítmény

4 GHz-es Pentium 4 az Inteltől