Vágólapra másolva!
Sikeres terméknek bizonyult az Apple idei év elején bevezetett, formabontó külsővel rendelkező számítógépe.
Vágólapra másolva!

A vállalat adatai szerint a legutolsó negyedévben leszállított 813 ezer Macintosh közül 220 ezer volt a lapos képernyős, asztali lámpára hasonlító iMac.

Az erős kereslet nyomán az Apple légi úton, Tajvanról szállítja a drága egységeket - a lapos képernyők alkatrészei az első negyedévben háromszorosukra drágultak -, és az extra költségek fedezésére 100 dollárral emelte az egységek árát az utóbbi időben. Az áremelés teljes hatása a szeptemberrel kezdődő negyed előtt nem látható, de az áremelést követően nem tapasztaltak keresletcsökkenést. Ez azt jelenti, hogy a cég folytatja a légi szállítást a következő negyedévben is.

A siker egy része a cég értékesítési munkájának köszönhető: a vállalat az Egyesült Államokban 29 saját üzletében kínálják az Apple termékeit, a naptári év végéig pedig újabb húsz üzletet terveznek nyitni. Elemzők szerint a tavalyi utolsó negyedévben az üzletekbe látogatók 2 százaléka távozott megvásárolt Apple termékkel, és az első negyedévben ez az arány 3,8 százalékra növekedett.

Korábban:

Apple: a kreativitás jegyében