Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államokban rövidesen kiskereskedelmi forgalomba kerülnek a Linux-Windows hibrid operációs rendszerrel szállított konfigurációk.
Vágólapra másolva!

Néhány héttel a Microsoft-tal vívott, győzelemmel végződött jogi csatározás befejezte után a Lindows.com a Mikrotel Computer Systems számítógépgyártó céggel és a Wal-Mart kiskereskedelmi üzletlánccal együtt bejelentette a Lindows operációs rendszerrel installált számítógépeinek piacra dobását.

A mind linuxos, mind Windows alá fejlesztett alkalmazások futtatására képes Lindows OS először 2001 őszén hallatott magáról, azóta - többszöri halasztás után - az operációs rendszer két előzetes verziója jelent meg. Érdekesség, hogy a Microsoft 2001 decemberében, szerzői jogok megsértése miatt pert indított a Lindows.com ellen, mondván, hogy a vállalat és az operációs rendszer nevében jogtalan utalás történik a levédett "Windows" márkanévre. A szoftverfejlesztő óriásvállalat keresetét végül idén májusban alaptalannak minősítette és elvetette az ügyben eljáró bíróság.

Az irodai programcsomaggal és multimédiás alkalmazásokkal szállított lindows-os Mikrotel-gépek nyolc különböző konfigurációban, először a Wal-Mart üzleteiben jelennek meg. A legolcsóbb kiszerelés 300 dollár alatti áron kerül forgalomba.

Korábban:

Elvesztette a Lindows elleni perét a Microsoft

Lindows: Linux és Windows egybegyúrva