Rajzolni is tud az új CD-író

Vágólapra másolva!
Japánban már megvásárolható a Yamaha új CD-író meghajtója, amelynek érdekessége, hogy egyszerűbb grafikákat, logókat és szövegeket is képes ráégetni a lemezek felületére.
Vágólapra másolva!

Az elektronikai termékeket gyártó japán vállalat közölte, hogy CRW-F1 típusjelzésű meghajtója új megoldást szolgáltat az írható/újraírható CD-ken maradt üres hely felhasználására. A Yamaha DiscT@2TM elnevezésű technológiája ugyanis lehetővé teszi azt, hogy a meghajtóval grafikákat lehessen gravírozni a CD-k aljára, az adathordozó felületre, kevesebb mint egy perc alatt.

Allen H. Gharapetian, a vállalat multimédiás termékekkel foglalkozó részlegének vezérigazgatója elmondta, általában elegendő üres hely marad a lemezek felületén grafikák elhelyezésére, mivel a felhasználók rendszerint 350 megabájtnál kevesebb adatot - avagy 60 percnyi audio anyagot - írnak fel a CD-kre (egy átlagos CD 74/80 percnyi audio anyag, vagy 650/700 MB adat tárolására képes).

Gharapetian szerint egyébként a dekoratív kinézet kialakítása mellett az új technológia azért is hasznos, mert feleslegessé teszi a CD-k felső oldalára rögzíthető címkék alkalmazását, amelyek fő hátránya, hogy hő vagy nedvesség hatására leválhatnak a lemezről, esetleg egyenletlenné tehetik annak forgását. A CRW-F1 meghajtóval akár cégek logóit, audio CD-k esetén a számcímeket, biztonsági mentéseket tartalmazó kompaktlemezek esetében pedig a másolatok dátumát is kívülről jól látható módon el lehet helyezni a lemez felületén .