Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok Energiaügyi Minisztériumának (DOE) egyik kutatóintézete egy 9,2 teraflop kapacitású szuperszámítógépet telepít a minisztérium tudományos célú hálózatára.
Vágólapra másolva!

A Hewlett Packard szupergép első teraflopnyi kapacitását augusztus végéig kötik össze a DOE Science Grid nevet viselő tudományos célú hálózattal, a teljes, 9,2 teraflop kapacitás várhatóan 2003 tavaszán áll majd rendelkezésre. Egy teraflop (TF) másodpercenként 1000 milliárd számítási művelet elvégzését jelöli.

A DOE Science Grid létrehozására 2001-ben, az Energiaügyi Minisztérium SciDAC programja keretében került sor. A kezdeményezésben öt kutatólaboratórium vesz részt. A Gridet az amerikai és külföldi intézetek nagy volumenű szimulációs és adatelemzési feladatok elvégzésére, továbbá különféle, egymástól távol eső helyszínek között elosztott, felső kategóriás számítástechnikai erőforrásokat, adatbázisokat illetve berendezéseket igénylő tudományágak - köztük a kémia, a nagy energiájú fizika, a magfúzió, valamint az élettani és klímakutatások - kísérleteinek összehangolására használják. Az erőforrásokat igénybe vevő tudományos felhasználói bázis is többnyire a világ különböző pontjain, elszórtan található.

Az 500 legnagyobb teljesítményű szuperszámítógéphttp://www.top500.org/

A HP szuperszámítógépét adathozzáférési és -átviteli, valamint számítási műveletek végrehajtására használhatják az érintettek. A rendszerbe érkező számítási igényeket az Energiaügyi Minisztérium tudományos felhasználói létesítménye pályáztatás alapján rangsorolja. Elsősorban azok, az emberiség előtt álló komolyabb kihívásokra összpontosító, nagyszabású projektek számíthatnak kedvező elbírálásra, amelyek kutatócsoportok vezetésével három éven keresztül kívánják vizsgálni az érintett problémát.

A DOE új hardvere a világ legnagyobb teljesítményű szuperszámítógépei közé kerül be. Az ilyen gépek 2002 júniusában frissített listáját a NEC Earth Simulator nevű szuperszámítógépe vezeti, melynek 35,8 teraflopos teljesítménye közel ötszöröse a lista második helyezettje hasonló jellemzőjének. Magyarországon jelenleg a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Irodánál működik a legerősebb számítógép-konfiguráció, a Sun-gép teljesítménye 110,5 gigaflop.