Új IBM szuperszámítógép Németországban

Vágólapra másolva!
Az IBM bejelentette, hogy jóval 10 millió dollár feletti értékű megbízást kapott Németország eddigi legnagyobb teljesítményű szuperszámítógépének megépítésére.
Vágólapra másolva!

Az új szuperkomputer 37 darab IBM eServer p690-es (Regatta) számítógépből áll majd össze, és másodpercenként 5,8 billió számítási művelet elvégzésére lesz képes. A gépet egyébként a Jülich Kutatóközpont rendelte meg, és a szervezet matematikai részlegében fogják elhelyezni a jövő év folyamán.

A szuperszámítógépet többek között fizikai, biológiai és kémiai kutatásokhoz fogják felhasználni. Az IBM közlése szerint az új masina tizenháromszoros teljesítményt biztosít majd a központban lévő jelenlegi rendszerhez képest. Megépítését követően a nagyteljesítményű komputer Németország szuperszámítógép-hálózatának részét képezni majd, később pedig csatlakoztatni fogják az európai hálózathoz is.