Újra lehet játszani Görögországban

Vágólapra másolva!
A törvény pontosítása után kiderült: csupán az illegális szerencsejáték nem megengedett Görögországban, a videojátékok birtoklása és használata nem törvénybe ütköző.
Vágólapra másolva!
[origo] Techbázis Játék rovat/techbazis/jatek/index.html

Mint ismeretes, a görög kormányzat idén júliusban fogadott el egy törvényt, melynek fő célja az illegális szerencsejáték visszaszorítása volt. Eme törvényt rengeteg bírálat érte, mivel nem megfelelő megfogalmazása révén gyakorlatilag mindennemű elektronikus és számítógépes játék - akár a mobiltelefonba épített, vagy a komputerek operációs rendszerében lévő játékszoftverek - használatát megtiltotta. Noha az országban üzemelő internetkávézók az új jogszabály életbe lépését követően is tovább üzemelhettek, játékok használata e helyeken is tiltott volt, melynek nyomán számos kávézót bezártak, tulajdonosaik ellen pedig pert indítottak a hatóságok.

Az első ilyen per első tárgyalásán a bíróság alkotmányellenesnek minősítette a videojátékok használatát tiltó törvényt, amely egyébként nemcsak a helyi játékosok körében, hanem nemzetközi szinten nagy felháborodást váltott ki. A zűrös helyzet tisztázására a görög kormányzat a BBC online kiadásának híre szerint a napokban irányelveket bocsátott ki, amelyekből egyértelműen kiderül, hogy a júliusban hozott törvény hatálya alá csak és kizárólag a szerencsejátékok esnek.

Mivel a fizetős szolgáltatásokhoz nem kapcsolódó videojátékok birtoklása és használata megengedett, sem a helyi lakosoknak, sem a turistáknak nem lesz problémájuk abból, ha egy Game Boy zsebkonzolt vagy valamilyen televízióhoz csatlakoztatható videojátékot (például Playstationt vagy Xboxot) birtokolnak, illetve használnak szórakozás céljából. A törvény helyes értelmezését szolgáló irányelveket egyébként eljuttatják az összes görög rendőrörsnek. Petros Titis, a Reload Entertainment nevű görög videojátékokkal foglalkozó weboldal üzemeltetője szerint az irányelvek kibocsátása egy lépés a jó irányba a kormányzat részéről, mivel a hatóságok végre tudni fogják, hogyan kell helyesen eljárniuk.